"Új irodalmi folyóirat ekéje készül izmos barázdát hasítani az alföldi ugarba. A kikelet rügyfakasztó, gyümölcsöt érlelő, csodálatos zsendülése idején fognak neki a 'Kikelet' magvetői kisugaraztatni lelkük tüzét, széthinteni idealizmusuk kincsét, szerte kiáltani az agysejtjeikben és idegszálaikban vibráló ihlettség szülte gondolataikat, felmozduló érzéseiket.

Megszólaltatják majd bizonyára a csendes daltól a dörömbölő dithirambusig terjedő lyrai skála minden hangját, felzúgatják majd a magyar sors minden bánatát, de rápermetezik — hihetően — sajgó sebeinkre a megbékéltség s vigasz gyógyító balzsamát, és a szárnyaló hit, meg a bízó bizakodás lelket simogató medicináját is. Hadd jöjjön csak az erkölcsi megújhodást hirdető vers, novella, a magyar sors jobbrafordulásának útját egyengető tanulmány és kritika! Hadd fújják csak meg Szolnokon is tele tüdővel a hit harsonáit, hadd búgjon csak fel eget ostromlóan, meghallgatást könyörgően nemzet sóvárgásunk bús orgonája!

Nehéz, nagyon súlyos feladat előtt áll a 'Kikelet': a gondok légióitól, a bajok dandárától ostromolt embereket kiragadni a fekete hétköznapok robotjából, s felemelni az irodalom tisztult és nemes régióiba, hogy a megtört szemek és réveteg tekintetek feledjék a szomorú valóságot, s ne lássanak mást a 'Kikelet' hasábjain, csak az irodalom és művészet soha nem múló, örök szépségeit. De minden fáradtságot, minden munkát megér ennek a célnak még csak a megközelítése is. — Kultúrát hirdetni, irodalmat művelni, műveltséget terjeszteni semmi esetre sem lehet meddő, legfeljebb csak küzdelmes és tövises vállalkozás.

Én bízom benne, hogy siker koronázza majd a 'Kikelet' törekvéseit!" — írja a szépirodalmi és művészeti folyóirat bevezetőjében Dr. Tóth Tamás, Szolnok város polgármestere (Útravalóul. — 1:1). Az 1933 júniusában indult lap szerkesztősége és kiadóhivatala ugyanis a szolnoki Arany János utca 20-as számú házában működött.

A szerzők névsorának áttekintéséből látható, hogy nem a város és a megye fóruma volt, hanem Szolnokon megjelenő "országos" lap, melyet a városban (és máshol) élő, alig ismert erdélyi, felvidéki" és "csonka-magyarországi" — bár ez a kifejezés alig olvasható a "Kikelet"-ben – férfiak szerkesztettek, illetve írtak, s a folyóirat olvasottságát a kor legnépszerűbb erdélyi (pl. Áprily Lajos, Berde Mária, Tamási Áron) és hazai (pl. Harsányi Lajos, Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos) íróinak, költőinek írásai közlésével igyekeztek fokozni. Természetesen a szolnoki és megyebeli literátorokat, illetve képzőművészeket is bevonták a szerkesztők.

Dr. Tóth Tamás "Útravaló"-jából már érezhető — a közlemények tartalmából alig —, de csak a 2. szám szerkesztői üzenetében fogalmazzák meg a lap célját: "... fáradságot nem ismerő, egyiramú munkával küzdjön tovább a 'Kikelet' — mint szerény, de kemény kötelességű ököl — mindnyájunk Nagy Céljáért: a Revízióért!" (2:48)

Szépirodalmi anyaga, művészeti kritikái, ismertetései mellett honismereti, gazdasági és politikai cikkeket adtak közre, s receptekkel, rejtvényekkel, az első számokban gyermekeknek és asszonyoknak, leányoknak szóló rovatokkal próbálták elnyerni az olvasók kegyeit. Külön hangsúlyt helyeztek a szerkesztők a nótára: cikkeket, híreket közöltek, kottás mellékletet jelentettek meg.

A 3. szám végén közlik, hogy megszervezték a budapesti szerkesztőséget, és hogy "gelelyi Pásztor Zoltán, a felvidéki származású kiváló író belépett a szerkesztőségünk kötelékébe". A 8. szám szerkesztői üzenetében adják hírül, hogy megszervezték a debreceni szerkesztőséget, melynek vezetője a huzamosabb ideig ott tartózkodó főszerkesztő, dr. Szilágyi Béla lesz. Ettől kezdve oda kérnek minden kéziratot, pályázatot, rejtvénymegfejtést, valamint az előfizetési díjakat. A budapesti szerkesztőséget ekkor Pásztor Zoltán és Tóth Sándor, a két szerkesztő, míg a szolnoki kiadóhivatalt (Tompa M. u. 27.) Zsemlye András főmunkatárs vezeti (8:48).

Ezzel azonban a Kikelet pályafutása véget is érhetett, hiszen a könyvtárak nem őrzik további számait, s az adattárak sem tudnak róla. A több mint 400 előfizető (5-6:79) ellenére a kiadó állandó anyagi gondokkal küzdött (lásd a szerkesztőségi üzeneteket!), addig is többször késett a megjelenés.

Ha a legjobb sajtótermékek színvonalát nem is érte el, sajátos színt képvisel a magyar, s különösen a szolnoki periodikák palettáján. Érdemes arra, hogy tartalmát repertórium segítségével is hozzáférhetőbbé tegyük.