A Balázsok a XVI. századig, az udvarhelyszéki Csehétfalvára vezetik vissza családfájukat. Ferenc azonban már Kolozsváron születik 1901. október 24-én, ahol apja — szintén Ferenc — postamesterként keresi a család kenyerét. Emellett unitárius presbiter, s valódi székely ezermester. Anyja, Derzsi Mária székelyudvarhelyi vendéglős család sarja.

Ifjabb Balázs Ferenc az unitárius kollégiumban végzi tanulmányait. Közben két évig a Kolozsvárhoz közeli színromán kisközségben, Nádasszentmihályon kúrálja tüdőbetegségét. Kisdiák korától zenél, fest és írogat, mégis itt jegyzi el magát örökre az irodalommal. Nyarait korábban is a falusi rokonság körében töltötte, de csak ekkor terelődik figyelme a falu felé. Ekkor kezdődnek az immár tudatos, szülőföldjének megismerését célzó kirándulásai. Ezért iratkozik az eddig gépészmérnöknek készülő fiatalember a kolozsvári unitárius teológiára.

Tanulmányai mellett szervezi Erdély irodalmi életét — már gimnazista korában lapot szerkesztett —, és verseket, meséket ír. 1923-ban Tamási Áronnal, Kemény Jánossal, Kacsó Sándorral és másokkal kiadja a "Tizenegyek" antológiáját, melyben az erdélyiségről és a székely mitológiáról írott tanulmánya a csoport, s egyben az új nemzedék eszmei és művészi hitvallása. [3]

A teológia elvégzése után 2–2 évet Oxfordban és az Egyesült Államok nyugati partján fekvő Berkeleyben tölt ösztöndíjjal, majd Japánba hajózik, s Kínán, Indián, Délnyugat-Ázsián, Egyiptomon és a Balkánon keresztül érkezik haza Erdélybe. Élményeit, tapasztalatait később megírja Bejárom a kerek világot (1923–1928) című könyvében [4]. Innen tudjuk, hogy — teológiai stúdiumai mellett — fő célja az emberi léptékű, szerves társadalom kialakítását célzó törekvések megfigyelése volt.

Angliában tanulmányozza a fogyasztási szővetkezetek ezreit magába foglaló Cooperativ Wholsale Society–t, s megjegyzi, hogy az országnak "a tájképet a barázdákkal egy kicsit el kell csúfítania. A városokból az embereket vissza kell telepítenie a falvakra. Szakszerű, belterjes földműveléshez kell fognia szővetkezeti alapon." [5]

Amerikát összeveti Angliával: "az angolok a termelt árucikkeiket külföldön adják el, tehát nekik nem fontos, hogy a munkásaiknak fölösleges pénzt juttassanak az angol ipari termékek megvásárlására... Minél kevesebbet fizetnek ki bérekben, annál nagyobb a hasznuk... Nem így Amerikában. Ott az iparcikkeket az amerikai nép tömegei számára gyártják, akik a fizetésüket ugyanazoktól a vállalatoktól kapják mint munkások, amelyeknek termékeit vásárolják. A társaságoknak tehát, ha eladni akarnak, saját érdekükben áll, hogy a munkásaikat jól fizessék, hogy azoknak legyen elég pénzfölöslegük a vásárlásra." [6]

Úgy látja, hogy ami Japánban tért hódít, "nem más, mint az, ami Nyugat országait is fölemésztéssel fenyegeti; a közös ellenség: a gyári civilizáció. A gép. A nagyban való termelés, az egyformásítás. A munka elszemélytelenítése. A pénz hatalma." [8] Ellátogat Kagawa Toyohikóhoz, a japáni szövetkezeti mozgalom prófétájához, sőt, előadást tart japán nyelven az erdélyi földmíves nép gondjairól, no meg a bajok orvoslásának módjáról: a lélek ébredéséről, az önkéntes alapon szerveződő szövetkezetekről. [9]

Indiában megismerkedik Gandhival és Tagoreval. A Mahatma mozgalmával nem tud megbarátkozni, mert elhanyagolja a gazdasági és szellemi fejlesztést, s mindent a politikai harcra alapoz. Rabindranath Tagoret jobban tiszteli, mert nem a kormány ellen szónokol, hanem falumunkát végez, kórházat állít fel, szövőtanfolyamot indít, baromfitenyésztéssel, konyhakertészettel, gyümölcstermesztéssel foglalkozik, s szakembereket alkalmaz a gazdaság irányítására. Majd hozzáteszi: "a világnak nem olyan prófétára van szüksége, aki nincs ellene a jónak, hanem olyanra, aki hozza a jót." [10]

Szülőföldjére visszatérve, nem késlekedik. Először bennlakási felügyelő lesz a székelykeresztúri unitárius gimnáziumban, ahol — előírt feladatai mellett — többnapos közismereti tanfolyamot szervez két-kétszáz keresztúrvidéki, majd homoródvidéki fiatalnak, utána pedig egynapos vasárnapi találkozókat rendez három faluban Ifjúsági Napok címmel. Közben saját vetítőgépével, külföldi útján készült filmjeit vetítve járja a környező falvakat. [12]

Rég várt lelkészi állását 1930 áprilisában foglalja el Mészkőn. Erről később így vall: "Az én igazi utazásom akkor kezdődött meg, amikor a világjáró út porát leráztam magamról, s nekiláttam, hogy megküzdjek a sorsommal, teremtsem meg az én életemet." [13] Ez még puszta költői kép is lehetne, ha nem fogalmazná meg elveit: "Nem adok igazat azoknak, akik szerint az emberiségen csak egész egyetemességében lehet segíteni. Ellenkezőleg, a fejlődés mostani szakaszán a zavarok mindaddig meg fognak maradni, ameddig a világot egy összefüggésben akarjuk kezelni. Az emberiség túlságosan széles felületen kapcsolódik egymásba: ekkora összefogást kibírni tisztességgel nem tud. A természetesen összeálló társadalmi egységek, a falvak, a vidékek hadd roskadjanak vissza önmagukba. Nyessék le azokat a kiigazodásokat, amelyeken keresztül őket a tőlük független sodrású világ rángatja. Engedjék érvényesülni azokat az ősi erőket, amelyek a világtól való leválás kis sebeit behegesztik, s a maguk szervesen egész testét dús életbe ragadják. Ne türelmetlenkedjünk. A fejlődés során annak az ideje is eljön, amikor nagyobb kövekből építhetünk.
Ha mellettem minden faluban azok, akik most nagypolitikát akarnak űzni, letelepednének a kicsi feladatokhoz, s azokat elvégeznék becsületesen: többre haladnánk. Ez volna az igazi egyetemesség; a jól megmunkált kis földek összessége a világ. " [14]

Mészkő — román neve Cheia — "Erdély keresztmetszete. Itt minden van, ami Erdély: hegy, síkság, megcsuszamlott dombok, sziklák, hasadék, folyó, bánya, s közelben a gyárakkal javított (vagy rontott) kisváros: Torda. Lakosai románok és magyarok: földművesek, iparosok, gyári munkások és hivatásbeliek" — így festi le választott faluját Balázs Ferenc. [16] A statisztikai adatok szerint az 1930-as évek elején összlakossága 1006 fő. Ebből unitárius 401, görög katolikus 593, görögkeleti 6, római katolikus 3, református 3 lélek. Körülbelül háromötöd része román, kétötöde magyar. [17]

Balázs Ferencet nem foglalkoztatta a múlt. Mégis, mikor az egyházközség levéltárában rábukkan a Hurkalyuki Társaság irataira, felkutatja történetét, s épít a másfél évszázada működő intézmény tanulságaira.

A hurkalyuki veteményes kert a Hurkalyuknak (újabb, román eredetű nevén Kopta) nevezett barlang szája alatti terület, melyet délről az Aranyos folyó, nyugatról a szomszéd település, Sínfalva földje, északról egyéb mészkői részek határolnak.

A dokumentumok szerint egy Halmágyi László nevű egyháztagnak jutott először eszébe 1793-ban, hogy az egyházközség tulajdonában levő, fűzfákkal és vadgyümölcsfákkal benőtt terület egy részét feltörje, s benne káposztát termesszen. Az egyházközség ezt némi díjazás ellenében meg is engedte, s rendre azt is tudomásul vette, hogy megfelelő díj ellenében mások is kihasítsanak, s birtokba vegyenek hasonló területeket.

A Hurkalyuki Társaság 1881-ben megkezdett jegyzőkönyve, s a Balázs Ferenc idejében is fennálló rendszabályok szerint a mintegy 12 holdnyi kert 60–80 négyszögöles földsávokra — nyilakra — van felosztva. A múlt század végétől a nyilak száma 270. Ezekből az egyházközség minden családja egyenlően részesül.

1896 előtt minden család 4, azóta 3 földsávot bír élete végéig. Özvegy férfi a felesége halála után is birtokában marad mindháromnak. Özvegyasszony, vagy elvált férfi kettőt, elvált asszony csak egyet tarthat meg. A többi, s elhalálozás esetén minden nyíl — újbóli elosztás céljából — visszaszáll a közre. Házasságra nem lépett egyének, bármilyen korúak is legyenek, nem tarthatnak igényt nyilakra.

Az egyházközség minden beköltözés, áttérés, vagy családalapítás útján keletkezett új családja egyaránt bejelentheti igényét 3 koptai földsávra. Az ilyen jogot bejelentő családfőket prétendenseknek nevezik. A jogot frissen megszerző családnak ugyanannyi joga van, mint a legősibb mészkői család leszármazottainak. Gyermekek kérhetik szüleik nyilait, de az intéző tanács nem köteles nekik azokat juttatni.

A prétendenseknek meg kell elégedniük a nekik rendesen, tavaszi határjáráskor kiosztott nyilakkal. Lemondaniuk csak az egészről szabad. Az intéző tanács mindenkinek egyformán juttat jobb és gyengébb földsávokat.

Minden családfő, akinek nyilai vannak, köteles prestálni, tehát az egyházi, s különösen a Kopta-kerti közmunkákban egy ember erejével részt venni. Ez utóbbi magában foglalja a kert gyepüjének, kerítésének, az odavezető útnak fönntartását, valamint az árvízvédelmi munkálatokat is.

Azokat a nyilakat, melyekről valaki lemondott, egy esztendeig nem adják ki prétendenseknek, hanem csak haszonbérbe, nyílt árverésen. Ha az illető egy év múlva visszavonja a lemondását, akkor visszakapja nyilait.

Egy 1925. évi szabályzat szerint nem kaphatnak nyilakat az egyház és az erkőlcs ellen vétők, s a pénzbeli tartozással hátralékosok. Egyház ellen vétők azok, akik a templomot egyáltalán nem látogatják, akik az egyházi rendeleteknek nem engedelmeskednek, akik az egyház ellen izgatnak, s az egyház békéjét földúlják. Erkölcs ellen vétenek a vadházasságban élők, s azok, akiket más okból minősítenek erkölcstelennek. Ezek azonban már nem a hosszú gyakorlat folyamán kialakult szokások, s nagyrészt ott is maradtak a papiroson.

A jogszabályok megengedték volna, hogy az egyházközség — saját legnagyobb hasznát keresve — a legtöbbet ígérőnek adja haszonbérbe a kertet. Ehelyett 1819-ben még a földterület kezelését is teljesen átadta a Hurkalyuki Társaságnak, melynek megvolt a maga külön szervezete és vezetősége, amely a nyilak kiadását és a díjak beszedését intézte, s abban a pap, vagy a mester csak a legritkább esetben vett részt. A díjakat a Társaság dékánja egy összegben szolgáltatta be az egyházközség pénztárába.

Később azonban a Társaság elvitatta az egyházközség tulajdonjogát, s a díjakat sem fizették be szabályosan. Ezért azok összegyüjtésének feladatát kivették a Társaság kezéből, s az egyházközség számadó gondnokára bízták. 1925-ben feloszlott a Hurkalyuki Társaság, s a kert kezelése, a felette való teljes rendelkezés joga visszaszállt az egyházközségre. A fentebb leírt elvek azonban változatlanok maradtak.

Az egyházközség sohasem kívánt többet ellenértékül, mint amennyit a területért adóban ki kellett fizetnie, s amennyire saját magának — intézményeinek és tisztviselőinek fenntartására —, a legszűkebb számítások szerint szüksége volt. Régebben azt sem csak a hurkalyuki kertek hasznából fizették, mert volt az egyházközségnek egy négykövű, hátulcsapós malma is. Ennek kezelésére alakult a Malmos Társaság, mely az egyházközségnek rendes bért fizetett. Amikor a malmot eladták, s az egyházközség jövedelem nélkül maradt, akkor emelték föl a kertek díját annyira, hogy az az 1920–30-as években már a haszonbér összegének felelt meg. [18]

A mészkői példa "azon az elven alapszik, hogy a föld tulajdonjoga nem az egyéneké, hanem a közé. Kétségtelen, hogy egyetemes szempontokból más fölfogás helytállónak, igazságosnak nem fogadható el..." — írja Balázs Ferenc, [19] s hozzáteszi, hogy hasonló falu-közbirtokosságok eredményesen és igazságosan működnek Erdélyszerte. A hurkalyuki kert egyedülálló jelentősége mégis az, hogy ott nem legelő-, vagy erdőrészen, hanem művelés alatt álló területen érvényesül. [20]

A levéltárt és a gyakorlatot vallató Balázs Ferenccel együtt mi is elmondhatjuk: teljesen kizárt annak a lehetősége, hogy "az egyik család a másik rovására nagyobb birtokrészhez jusson. A mostani korlátlan magángazdálkodás rendszere annyira magától értetődővé tette azt a tételt, hogy aki törekvő, az méltó a többre, hogy a Kopta-rendszernek ez az oldala első gondolatra igazságtalannak tetszik." De miért lenne igazságtalan a kevesebb gazdasági érzékkel rendelkezők védelme? Hiszen "az ember legértékesebb tulajdonsága nem szükségképpen a gazdasági, vagy üzleti érzék. Valaki több ember lehet, mint művész, tudós, vagy társadalmi szervező a gazdasági tehetségeivel bűvészkedő üzletembernél; a jelenlegi rendszer mégis az utóbbi kezébe juttat minden hatalmat nemcsak dolgok és gazdasági javak, hanem ezeken keresztül a többi, esetleg nála értékesebb [tulajdonságokkal bíró] emberek felett is. A Kopta-rendszer a gyengék elvagyontalanodását megakadályozza. Az ügyesnek pedig azáltal adja meg az ösztönzést az eredményesebb gazdálkodásra, hogy magától függ, ki milyen eredményt tud fölmutatni a neki juttatott birtokrészen." [21]

Balázs Ferencet hiába óvják barátai: várjon egy évet, ismerje meg a falut, s csak utána kezdjen falufejlesztő munkába. Mészkőre érkezése első heteiben négy évre szóló tervet készít, s — bár nem tekinti kötelezőnek, még feleségének sem mutatja meg — azonnal hozzálát megvalósításához.

A terv lényegét így foglalja össze: "megállapítani először, hogy melyik ember milyen viszonylatban, mennyire képes a maga érdekét a máséval együtt szolgálni. Helyzetrajzát adni a szeretet szövevényes útjának. Azután pedig meghagyni az egyént magának ott, ahol mást nem szívelhet. ... Talán messze nem lehet még vinni őt ott, ahol a föld tulajdonjogáról van szó. Talán szívesebben lép közösségbe egyes munkaeszközök, gépek vásárlásánál. Műveltség szerzésénél talán elmegy a közös eljárás legvégsőbb határáig. Talán búzát és kukoricát nem termel együtt mással. De esetleg egybeáll száz társával, hogy vajat gyárthassanak. Minden ember más és más mértékben. Ezeket szem előtt tartva, kereteket kell nyújtani, hogy azokon belül a ténylegesen kifejlődött társadalmi készség érvényesülhessen. Mindent nem szabad egy kaptafára húzni. Nem fogjuk alapjává tenni 'rendszerünknek' sem a magángazdálkodást, sem a szövetkezeti mozgalmat, sem a kommunizmust. Mindent ott és annyiban, ahol és amennyiben a szeretet fejlődése jogossá teszi. Azt papíron kitervezni sem igen lehet: azt az élet fogja megmutatni..." [23]

Az első évben néhány gazda vállalkozik a jégbiztosítás kötésére. A következő évben csökken a jelentkezők száma, majd — mint írja — "a pénz megbolondult; a váltók hitelüket vesztették, s a gazdák maradtak az ősi félelemnél." (Később látni fogjuk, milyen elképzelései vannak a külső hatások kényszerének csökkentésére.)

A cséplő- és vetőgép vásárlása sikerül, de közös használatuk sok nehézséget okoz. A műtrágyázás nem jár eredménnyel, de egy másik helyen beszámol arról, hogy "bizonyos földek rendbehozása szántógéppel és trágyázással" tűrhetően sikerült. A kőmáli hegyoldal gyümölcsfásítása részben megvalósul. A téli tanfolyam a paplakban történő összejövetelek formájában teljesül. A nőszövetség azonban néhány összejövetel után "felrobban": "hírek szállingóznak, hogy a víz az olajjal nem vegyül. Ki legyen az elnöknő?"

A tejszövetkezet megalakítása, a falu közepén "éktelenkedő" nagy, üres, dombos térség rendezése, valamint a falu vízvezetékkel való ellátása elmarad. Helyettük négy másik feladatot ütemez be. Ezek közül a nemesített vetőmagvak használata, és az állatbiztosítás kis sikerrel, rövid ideig megy. A körhelyiség és a dalárda tervének teljesüléséről nem szól.

A második év, 1931 előírásai és teljesítésük: a hurkalyuki földek öntözése és a villamosítás — a vízvezeték építésével együtt — a csekély érdeklődés miatt elmarad. A napközi otthon egy hétig működik. A templom átépítése viták és nehézségek árán, de szépen sikerül — Debreczeni László tervei alapján. Az új lelkészlakás építése elmarad, de a réginek egy megüresedett szobájából kialakítják a körhelyiséget, s hetenként 3–4 este ott gyűlnek össze a legények és a fiatal házas férfiak.

A beütemezett gyümölcsfeldolgozásról, a faluszépítésről és a játszótérről nem szól, de terven felül vásárolnak egy magasnyomású permetezőgépet, és lerakják — a múlt évben elmaradt — tejszövetkezet alapjait. Az előző évben még tanfolyamnak feltüntetett népfőiskola lendületbe jön.

A harmadik évben megnagyobbítják az iskolát, s orgonát vásárolnak a templomba. A volt román bíróval együtt terjesztik a vörös izlandi és a fehér leghorn tyúkok tenyésztését, de csak a vörös fajtával érnek el sikereket.

Nagyrészt a gazdasági világválság "begyűrűzése" — 1932-t írunk — vet gátat az alábbi, pénzigényesebb terveknek: nyerscukor gyártása, fogyasztási-, értékesítési- és hitelszövetkezet létrehozása, traktor és más mezőgazdasági gépek vásárlása, kenderfeldolgozás és -fonás, gazdaköri sertéstenyésztés, falu-város szövetkezeti kapcsolatok alakítása.

A negyedik esztendő előirányzata rövid, de annál nagyobb igényű. Gazdasági tanácsadót már 1932-ben szerződtettek, bár ekkor még nem nagy sikerrel. Orvost egy év múlva, 1934-ben tudnak majd alkalmazni. A vágyott műhelyek közül csak az asztalosműhelyt szerelik fel. A kultúrház és a téli fürdő álom marad. [24]

"Talán sem előbb, sem hátrább nem állanánk ma, ha össze nem szerkesztem hat évvel ezelőtt" — írja tervéről Balázs Ferenc 1936-ban, s így folytatja: "Az valósult meg, amire az idők teljessége elérkezett: a többi csak addig élt, ha meg is született, ameddig gondomban tartottam, leheletemmel melengettem. Örömöm azért van, mert valami megindult, s az álmaim vele nőttek. Nyomokra kaptam, ösvénnyé tapostuk: út lesz belőle, már látszik. A népfőiskola az egyik ösvény. A tejszövetkezetből, s a vidéki gazdasági tanácsadó alkalmazásából indult ki a másik. A hurkalyuki kertek alól szalad neki a harmadik, aki a földbirtoklás igazságát viszi. A jövőt is tisztábban látom. Vajjon Isten völgyévé válhatik Aranyosszék?" [25]

"1930 őszén vettem Jancsi nevű lovamat, s 1931 februárjában fogadtam Mihály nevű szolgámat. Jancsi meg a Mihály az együtt összesen annyi, mint tejszövetkezet" — idéztük ismét a faluapostolt, természetesen még a mészkői kezdetekről. [27]

1931 őszén indul az első négy és fél liternyi szállítmány Tordára, a kisváros üveggyárában készült, kartonpapírral lefedett üvegekben. Márciusra napi 20 literre, áprilisban 35, májusban 52 literre szaporodik a napi átlag. A csúcsteljesítményt, 87 litert egy nyári napon érik el. A befektetést, a szervezést és a kockázatot a lelkész, a mosogatást a tiszteletes asszony vállalja.

A tejszállítást novemberben leállítják — kedvet kaptak a Tordához közelebb fekvő falvak —, de 1932 tavaszán vajkészítéshez szükséges eszközöket vásárol Balázs Ferenc, s ekkor már vajat szállítanak, közvetlenül a tordai vásárlóknak. A még mindig nem hivatalosan működő szövetkezet az előző évi szállítókkal indul, de a negyedik naptól bekapcsolódnak a felsőszentmihályi, s hamarosan a kövendi gazdák is. Amit a vásárlók nem vesznek meg, azt átveszi a Hangya Szövetkezet. A központ később átkerül Mészkőről Kövendre, de a négy falu 600 liter tejéből készült vajat már a "bodegásnak" adják át. A szövetkezet még meg is "fiadzik": Bágyonban új társulás alakul, Aranyosrákoson és Harasztoson magánkezek hoznak létre tejcsarnokokat. [28]

1933 nyarán új tanácsadót szerződtetnek a szászsebesi gazdasági doktor, Baiersdorf Terus személyében. Segítségével kezdik ismét házhoz hordani a Bágyonban készült vajat. Szeptember második felében valóban és "véglegesen" elkezdődik a szövetkezeti vaj szövetkezeti szétosztása. A hetente beszállított vaj a tordai Hangya Szövetkezet jégszekrényéből vándorol naponta a széthordó ifjú kosarába.

Felmerül az állandó, saját vaj- és tejárusító bolt létesítésének gondolata, s Terus részletes terveket dolgoz ki a tejszín- és tojásellátásról is. Eszerint a tojásokat lámpáztatni fogják, s a beszolgáltató számával jegyezni. A gyüjtőkocsik meghatározott időben megjelennek, s különleges, szállításra készült ládákban jut majd az áru Tordára. Össze kell írni, hogy melyik falu mit termel nagyobb mértékben. Ehhez azonban már új, az egész vidéket magába foglaló szövetkezeti keretet kell teremteni, mert egy ilyen vállalkozás nem vihető végbe a kövendi, vagy a bágyoni szövetkezet cégére alatt.

Így születik meg 1933 novemberében az Aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezet. Két hónap múlva megnyílik a tordai lerakat. A bolt egyik kirakatát a szövetkezettel kapcsolatban álló terület domborzati agyagtérképével díszítik, jelölve, hogy melyik faluból mit szállítanak. [29]

"A bolt él, a forgalma kielégítő, a vidék tejgazdaságának központja és fejlesztő tényezője. De a Vidékfejlesztő egyéb céljaiból még semmit sem valósított meg." [30] Ezt már a kiújult tüdőbetegsége következtében ágyba kényszerült író tudatja velünk, aki eddig tudta követni szervező munkájának eredményét. Emlékirata is az Aranyosszéki Vidékfejlesztő kiadásában jelent meg először 1936-ban, [31] kevéssel szerzőjének halála előtt. [32]

Balázs Ferenc Erdélyben nem állt egyedül szövetkezeti elképzeléseivel. Voltak már szövetkezetek a Romániához való csatolás előtt is: részben az országos központi hitelszövetkezet, részben a Hangya kötelékében. [33] (Bözödi György több sikeres és sikertelen vállalkozásról számol be a Székely bánja című szociográfiájában. [34]) Ezekhez csatlakozott az a mozgalom, amely a Benedek Elek idejében fölmerült kaláka-gondolatot népszövetkezetek formájában kívánta felújítani. Ebbe kapcsolódott be az Erdélyi Fiatalok című folyóirat — melynek egyik alapítója és főmunkatársa Balázs Ferenc — és köre, amely a falukutatás és a szociográfiai felmérések mellett — az előző nemzedékkel szemben — a szövetkezeti eszme felkarolását is rendkívül fontosnak tartotta. [35] A lapban Vita Sándor a fogyasztási, Oberding József a hitelszövetkezeteket ismertette, de bemutatták — többek között — a marosvásárhelyi Concordia, és a kolozsvári Méhkas tevékenységét is. [36] Külön fejezetet jelentenek azok a törekvések, melyekben írók kísérelték meg — rengeteg időt és energiát befektetve —, kisebb közösségük gazdasági, társadalmi és közművelődési fejlesztését, s ezzel a közösségi szellem erősítését. Ennek a szolgálatnak egyik példája a Balázs Ferencé, míg a másik a barátjáé, Kacsó Sándoré, aki az Általános Gazdasági és Ipari Szövetkezetet szervezte Brassóban és környékén. Az 1933-tól 1940-ig működő ÁGISZ elősegítette a falvak árutermelésének szervezését, a székely népművészet és háziipar termékeinek értékesítését. Közművelődési szakosztálya országos könyvkiadói vállalkozást indított, melynek termékeit szintén szövetkezeti módszerrel terjesztették. [37] Másik barátja, Lőrinczi László Kadácsban szervezte a társulásos baromfitenyésztést, méhészetet és gyümölcstermesztést az Avikultúra Baromfitenyésztő Szövetkezet keretei között. [38]

Ha a Vidékfejlesztő tevékenységének kiteljesedését megálmodója és bábája már nem is érhette meg, később utópiának nevezett távolabbi terveit azonban még papírra vethette [40]: Ott a hegyen ülő sínfalvi katolikus templomon túl, "ott van a vidék szíve. Három falu találkozik, s mindegyik falu mögött még egy falu. Oda telepet képzelek, tíz-húsz holdas tagon, köröskörül magas fákkal, hogy már távolról látszodjék, itt a hasznoson túl is történik valami. A telep egy végében állanak a vidéki alkalmazott szakemberek lakásai. Kis közös ligetre nyílik valamennyi; napos, magas fedelű, Debreczeni vagy Kós Károly tervezte házak... Ezek a szakemberek a fizetésüket Felső-Aranyosszék tíz falujának ezerötszáz gazdájától kapják. Öt lejbe kerül mindegyikük minden gazdának. A havonta szükséges 40–50 lejt egy értékesítő szövetkezet vonja le minden gazdától a neki tejért, tojásért, búzáért, hagymáért, kenderszőttesért járó összegből. Senki meg nem érzi. De mekkora könnyebbség, hogy ha maga, ha állatja beteg, a segítés minden további díj fizetése nélkül rendelkezésre áll! A felesége szőtteseit, fia számára házat, magának sok apróságot megtervez az iparművész. Perektől megóvja a jogász. A mérnök pedig vezeti azokat a telep másik végén elhelyezett szövetkezeti ipari üzemeket, ... (amelyekben feldolgoztathatja nyersanyagait, s) amelyekben a vidék föld nélküli Jánosai teremtik meg maguknak és családjuknak a kenyeret. ...