Kósa Károly

Megálljon előtte minden ember...
Székely Albert, bukovinai ezermester

Székely Albert a madéfalvi vérengzés után menekülő, Bukovinában letelepedett székelyek kései utódaként 1905-ben, Józseffalván (román neve Vorniceni) látja meg a napvilágot. Feleségével, Sánta Máriával és négy gyermekével szülőfalujában, a felszegi Főutca 50. számú házában lakik. Földműves mestersége mellett fúr-farag. Ez utóbbi tevékenység idővel messze földön híressé teszi a nevét. A székely ezermester valóságos megtestesítője lesz. Hányatott sorsa miatt azonban alig marad ránk alkotása: a távoli Bukovinában maradnak, elpusztulnak vagy lappanganak. Leírások, rajzok, jó minőségű fényképek sem állnak rendelkezésünkre. Ezért történeti feldolgozások morzsái, visszaemlékezések részletei, továbbá néhány cikk segítségével próbáljuk bemutatni Székely Albertet, az embert, s alkotásait.

I. (Győzhetetlen én kőszálom...)

A józseffalviak szeretnék, ha — miként más, gazdagabb településeken látták — templomuk tornyát óra díszítené. (Az idő mérésére nekik pontosabb, megbízhatóbb eszközük van: a Nap.) Összekuporgatják a szükséges pénzt, s élelmes, fürge közvetítők "segítségével" gyorsan megvásárolják a vágyott ékességet. Ám nagy bosszúságot okoznak maguknak — bizonyára egy régi kastély kiselejtezett toronyórája lehetett —, s az üzemképtelen szerkezet a sekrestye raktárába, a lomok közé kerül. A miatta indított per is csak egy köteg aktát "eredményez".


(Márton Lajos rajza)

A bukovinai székely falvak a térképen
(Németh Kálmán könyvéből)

Az ezermester azonban már faragja az új, becsületes órát gyertyánfa-gyökérből. Mikor tizenkettőt üt, szétcsapódik az óralap középső síkja, s Szűz Mária mosolyog reánk. Utána a felső toronyablak tárul ki, s a magyar szentek sétálnak az ablakhoz.

Illusztráció Ignácz Rózsa Keleti magyarok nyomában című könyvéből. "Harangjáték az, s milyen bonyodalmas művelettel mozog! Mikor üt az óra a harang oldalán, akkor egy drót megrántja a torony négy ablaka mögött elhelyezett festett korongot. S minden rándításra továbbfordul a korong, minden mozdulásra más alak tűnik fel a nyitott toronyablakban. Jönnek sorban az Árpád-házi szentek, úgy, ahogy Székely Albert gyermekes fantáziájával megfestette őket. Boldog Margit tubarózsás koszorúval, Szent Imre liliommal, Szent István s Szent László, a hosszú homlokú. Van még néhány nem magyar szent is a korong másik falán, de azokat nem tudom megnézni; ott most lukas a lépcső..." — idézzük Ignácz Rózsa regényes útirajzát.

Az ördöngős szerkezetnek híre megy, s ettől kezdve távoli fürdők vendégei látogatnak Józseffalvára. Várják az óraütést az úttesten veszteglő gépkocsik üléséről. Mások — a plébánia virágágyásait letaposva — közelebbről.

Némi galiba is keletkezik. Az óra muzsikál, s a "vallatásnál" kiderül, hogy nem akármit, hanem II. Rákóczi Ferenc imádságát:
  Győzhetetlen én kőszálom,
  Védelmezőm és kővárom,
  A keresztfán drága árom,
  Oltalmadat tőled várom!

II. (Veronika-kendőjét a szeretetnek...)

Székelyéknél állandóan búg az esztergagép. Most egy új szalonóra készül — szintén fából — Lestyán, a besztercei főesperes megrendelésére. Itt is magyar szentek sétálnak ki az ablakocskába. Ez azonban azt is mutatja, melyik hónap, hányadik napjánál tartunk.

A sikereken felbuzdult Németh Kálmán — a falu Kunszentmártonba telepedett jász őseivel dicsekvő plébánosa — fejében merész álom fogan: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lesz Budapesten, ahol egy újabb remekmívű órával felhívhatnák az ország, sőt a világ figyelmét a leszakadt magyarok bukovinai ágára.

Mesterünknek nem kell sok biztatás. Ezúttal talán még a Szentlélek is odaül mellé az esztergapadhoz, és segít kiszámítani a kerékfogak számát. Az óra minden darabja új ötletekben bővelkedik. A két méter magas szerkezetben egyetlen vasszeg sincs. A kerekek, tengelyek, súlyok, sőt még a hosszú kerékpárláncra emlékeztető hajlékony, görgős láncok is fából készülnek. Ez a legpontosabb ingaóra: a kicsi és nagy kerekek finom fogai csodálatosan illeszkednek egymásba. "Teljesítőképessége pedig — Dávid Iván leírása szerint — éppen bámulatos: a csoda-óra mutatja az órákat, a perceket, a napokat, hónapokat. A két utóbbi jelzésére külön forgó lapocskák szolgálnak, amelyek önműködően előugornak két kis ablak mögött. A számlap fölött pedig ezüstszínűre festett korong jelzi a holdjárást. Pontosan kialakítja a sarlót, a félholdat, s a teljes tányért, majd visszafelé ugyanezeket az ábrákat, ahogy a holdat látjuk felhőtlen esteken.

Az óra számlapja és a mutatók a legszellemesebb megoldással jelzik a múló időt. Maga a számlap egy fél gömbfelület, rajta térkép. A gömbfelület karimáján egytől huszonnégyig a számok. Ezeken mutatja egy kis hajó az órákat. A hajó pontos mása Columbus Santa Mariájának, az első vitorlásnak, amely átkelt az óceánon. Az ötpercek jelzésére szolgáló fekete pontokon pedig egy parányi repülőgép mozog. Szellemes megoldás: amíg a Santa Maria egyszer megkerüli a félgömböt, addig huszonnégyszer repül körbe a kis repülőgép. A számok és a pontok nem egyszerű festéssel készültek, hanem tiszafa és ébenfa berakások."

Az alkotás kilencféle fából áll: a juharból esztergált kerekeket gyertyánfogak teszik tartósabbá, a súlyok cseresznyefából, a számlap kőrisből, berakásai tisza- és ébenfából, a lánc bükkből, a szerkezet váltója eperfából készült, az angyal-szobrot hársból faragta Székely Albert.
Székely Albert és kilencféle fából készült "csoda-órája".

"Az óra tetején térdel az angyal. Az egyházművészeti remeknek is beillő mű elárulja, hogy a bukovinai székely ezermesternek nem csak csodálatos műszaki érzéke van, nem csak a gépszerkesztéshez ért, az egyes alkatrészek pontos kidolgozásához, s nem csak a szerkezet ötletességében nyilvánul meg a tehetsége. Mindezeken túl komoly művészi darab a kis, fából faragott szobor. Egyszerű, kezdetleges munka, sem az arc, sem az alak egyes részeit nem faragta ki kínos pontossággal a készítője. De biztos kézzel tökéletes arányú alakot formált a fából, s az Oltáriszentséget tartó angyal arcán a komoly, fenséges büszkeség és áhítat hirdeti a született művész tehetségét" — értékeli a faragást Dávid Iván erdélyi író, szerkesztő.

Délben a szerkezet megindít egy kis kalapácsot, s az óra szekrényében elhelyezett templomi csengők megszólalnak. Az angyal pedig lassú, nyugodt mozdulattal felemeli a szentségtartót, mintha áldást osztana.

Az óra tehát készen áll — pontosabban: jár. "Csak" át kell vinni az országhatáron, amely akkor a maival megegyező volt. A hivatalos ügymenet már-már megakadályozza az óra áthozatalát, de a furfangos székelyek "szabályszerűen" ellopják a vámhivatal asztaláról, darabokban felviszik a vonatra, s a rózsafüzér-imádság és szent énekek segítségével — no meg a vámosok lepénzelésével — átcsempészik Magyarországra. Így mégis idejében megérkezik a Karitász kiállítására.

Ott "egész tömeg volt az óra körül, amelyik mellett Székely Albert testőrködött, és egyebet se csinált, mint húzta fel és 'üttette' az óráját. A faangyal zakatolt, és aranyos csörömpöléssel csengetett folyton az oltári csengő. Alig lehetett körül szót érteni, és a faragott falépcsőt, amelynek teraszos kiszélesedésén állott az óra, egészen eldugaszolta az óranéző közönség.

Alkalmatlankodásunk még egy mellékbajjal is járt, ami Székely Albertet távollétemben — emlékezik Dr. Németh Kálmán — megizzasztotta. A nézők között megjelent egy ferencrendi páter... aki a fülébe súgta Székely Albertnek, hogy kérjen kölcsön egy tányért, vagy egy perselyt, és gyűjtsön a családja javára, vagy szerszámokra. Albert erre elsápadt, és el akart szaladni a helyszínről. Valami olyat is mondott, hogy a koldulást Bukovinában 'hernyóvéteknek' nevezik. Csakhogy a jóságos páter nem hagyta annyiban a dolgot. Kékcsíkos, tiszta zsebkendőjét kibontotta, megrázta, pattintott vele, hogy sokan odanézzenek. Albertnek ajándékozta ünnepélyesen a zsebkendőt, egy széket kért, és elterítette rajta. Azzal elővett a zsebéből egy kis zacskót, amiben néhány pengője, útipénze, s néhány lei is volt. Rárázta a zsebkendőre. A gavallérlelkű pesti közönség mindjárt követte a példát, és dobta a szerszámpénzt arra a zsebkendőre, amit még Józseffalva leégése után is sokáig őriztünk, mint Veronika-kendőjét a magyar szeretetnek. A kendő azonban csakhamar őrizetlenül maradt. Az ezermester megszökött a kiállításról, és hajadonfőn kezdett engem keresni tanácsért."


III. (Ragyogóbb volt, mint a Talpra magyar...)

A szomszéd Ilisesti község német templomában elromlik az orgona. Az ottani emberek ismerik Székely Albertet fúró-faragó tudományáról. Meghívják, hogy nézze meg az összerozzant alkotást. Ő megnézi, szétbontja, a hibát is megtalálja, s egyúttal az egész szerkezet építésének módját is kifürkészi. Vállalja újjáépítését. Új sípokat készít az elromlottak helyébe, elevenné teszi a billentyűk szerkezetét. "A kijavított orgonán diadalmasan tört fel a templomi ének, s Isten dicsősége mellett Székely Albert tudományát is hirdette" — olvassuk Paál Árpád beszámolójában.

1939. május 18-án tűz üt ki a faluban. A templom és néhány ház kivételével leég egész Józseffalva. Elkezdődik az újjáépítés. A tönkrement vízszivattyút a gazdamérnök hozza rendbe az ezermesterrel és a székely kovácsokkal. Albertet azonban a falu, s háza — benne esztergagépe — leégésén kívül még egy gond bántja: a tűz előtt elvállalta egy tizenhat változattal bíró orgona építését. A szerződésben kikötötték, hogy az új hangszernek karácsonyra el kell készülnie, s akkor a régit, azt a "kimondhatatlanul siralmas sípládát" pedig azonnal leszerelheti, és el is viheti. A mestergerenda alatt azonban az előleg is elégett.

A tűzvész után hamarosan megjelenik a megrendelő, Szeret (Sireth) város plébánosa:

"— Most azonban mondja meg édes kollega, mit csináljak én? Mert engem a híveim Szerethből ki is fognak üldözni! Jól tudja ön, hogy híveim közül mennyien ellenezték azt, hogy falun csináltassunk orgonát, parasztemberrel, pláne magyarral!

Igen, emlékeztem erre — tanúsítja Németh Kálmán —, hiszen a szemem előtt vesztek össze Szerethben az öreg pap német és lengyel hívei. Nemcsak a kikötött ár volt elképesztően, bizalmatlanságot keltően alacsony, hanem különösen a csizma, a csizmapatkó, és a csizmanadrág keltett bennük bizalmatlanságot..."

Az ezermester "csak ült, még nem is köszönt. Tenyerébe temette az arcát. Aztán apró alakja kiegyenesedett, belemarkolt a hajába, és nézett mozdulatlanul. Nézte égett eperfájának kormos ágait.

Megijedtem — folytatja a józseffalvi plébános — mert már hallottam olyan esetet is, amikor nemcsak az 'ág húzta' a szegény embert, de néha a szegény ember is 'húzta az ágat'. Vajon mit néz a fán ez a szerencsétlen?

Nem kellett kérdezni, mert megszólalt a székely magától. Amit mondott, az több volt mint a köszönés, ragyogóbb volt, mint a 'Talpra magyar', és mélyebben búgott, mint a legszebb orgona. Azt mondta:

— Plébános úr, én az eperfámat ma kivágom, és holnap esztergapadot kezdek készíteni belőle. Tehenyeimet eladom, meglesz mindjárt belőlük az előleg. Ha maga es megsegél, akkor barkácsolok egy szükség-színt. Karácsonyra készen lesz az új orgona es. Orosz szuronyaim maradtak a világháborúból. Esztergakéseket edzek belőlük, csak az Isten es megsegéljen. Ezeknek pedig mondja meg, hogy ne ríjanak. Nem veszett el a pénzük."

Valóban felállítja a szükségszínt. Hamarosan szekér iramodik Fraszínba, a világhírű hangszerfák fűrészgyárába és szárító raktáraiba. Az onnan vásárolt fából készül a Viola, a Fuvola, az Égi hárfa és a Portula. Változatonként négyszer nyolc síp tartozik mindegyikhez. Elkészül az összes pedálsíp, melyek közül a legnagyobbik 3,5 méter hosszú, 24 cm vastag. Egy ilyen mélysíp hatféle fából áll. Az orgona homlokára cinlemezekből domborít fémsípokat.

Csikorgó télben, hat "szánkán" szállítják az új orgonát Szeretbe. Éjjeleken keresztül dolgoznak a felszerelésén. Közben egy fazék parázson melegítik a kezüket.



Székely Albert és a józseffalvi ezermesterek
által készített orgona Szeret városában.

A szentelés napjára sokan összegyűlnek. Különösen Csernovicból érkezik sok vendég: német és lengyel előkelőségek. A szentélyben, a tábornokok és a szereti polgármester karosszékei között kap helyet a patkós-csizmás, harisnyás székely, aki azonban hirtelen úgy eltűnik, mintha a föld nyelte volna el.

Hová lett a székely? — mindenki azt kérdezi.

Németh Kálmán szólaltatja meg az új hangszert. Az ünnepi mise után ő is az ezermester keresésére indul: "Amikor ellépek a fújtató mellett, megnyílik az orgonán egy ajtó, és kinéz Székely Albert borzosan és porosan, álmatlanságtól veres szemekkel, mint egy borzos mátyásmadár.
— Hol volt maga az egész mise alatt?
— Ne tessék haragudni, de bebújtam az orgonába. Gondoltam, ha megakad valami, akkor ott legyek mindjárt!
A díszebédre is meglehetősen kedvetlenül ült le. Az asztalfőn egy tábornok és a polgármester között volt a helye. Hiába voltak a háromnyelvű szónoklatok, ő azokból egy szót sem értett. Téli éjszakáinak fáradalmait most ásította el. Aztán ... letette a fejét fáradtan a hófehér, és ki sem bontott szalvétára, és elaludt, mint a gyermek."

Ki tudja, miről álmodik a légnyomásos, és a csúszka-rendszeres régi rendszerekből újat alkotó feltaláló? Talán egy fából és fémből készítendő nyomdagépről, mellyel magyar nyelvű újságot nyomtathat a bukovinai székelyek számára?


IV. (Kálváriája nem ért véget...)

A józseffalviak — a másik négy bukovinai magyar falu: Andrásfalva, Hadikfalva, Istensegíts, Fogadjisten lakóival együtt — 1941-ben a Bácskába települnek. Előbb azonban az ezermester segítségével kiegyenesítik templomuk keresztjét, leszerelik és átcsempészik a határon harangjait.

Új lakóhelyük, Bácsjózseffalva vasútállomásának épületére 14 stációból álló — kálváriájukat bemutató — domborműsorozatot készít 14 fafaragó, köztük Székely Albert.


A bácsjózseffalvi zenélő kút

Faragóiskola (1943) — filmhíradó

Mesterünk utolsó ismert önálló alkotása a hat dallamot játszó, díszesen faragott bácsjózseffalvi zenélő kút.

A "bukovinaiak" kálváriája nem ér véget a 14. stációnál. 1945-ben a Bácskából is menekülniük kell. A józseffalviak fele a dunántúli Bátaszéken talál lakóhelyet. Székely Albert 13 kataszteri hold földet kap...


V. (Átvett tőle minden vigasztalást...)

Bukovinában bizonyára évtizedekig hirdették Székely Albert tehetségét azok a fakeresztek, melyekre az I.N.R.I. felirat helyett a következő betűket faragta: I.R.N.I. Csak Bácskában árulta el a titkot: azért cserélte fel a betűk sorrendjét, hogy — ismét Németh Kálmánt idézve — "megálljon előtte minden ember, akár német, akár román, akár orosz. Álljon meg itt a gyümölcsárus lipován, a szőke lengyel, a görbe lábú mazurka. Az is álljon meg, aki különben tovább sietne, mivel képtelen meglátni, hogy miképpen sír, vonaglik, jajgat a habfehér hársfa, amelyre a faragó-bicska ráöltöztette a Megváltó szenvedő vonásait. A művészi szépet nem mindenki látta meg; de lám, amióta összekeverte a betűt a mindenkitől ismert táblán, azóta a kereszt előtt megállottak, és a felfedezők gyönyörűségével pötyögte mindenki a maga nyelvén:

— IRNI? ... Mi ez?

És ment tovább, de előbb egy magyar szót ejtett ki. Aztán köszönt is a keresztnek, és átvett Tőle minden vigasztalást, ami arról a keresztről fáradt vándorokra sugározhatik."

A tűzvészben megmenekült fakereszt Józseffalva főutcáján.

A fenti szöveg 1998-ban készült.
Hősünk életéről többet megtudhat az érdeklődő a Székely Albert, józseffalvi ezermester (Bátaszék, 2005. Szerk. Döményné Székely Ilona és Rudolf László) című könyvből.

Kezdőlap Irományok