A város korai vallási életéről kevés ismerettel rendelkezünk. A várispánsági központokban már a XI. század első felében keresztelő egyház épült. Bizonyára így volt ez Szolnokon is. Ezt támasztja alá az az 1270-es évekből származó adat is, hogy akkor — de bizonyára már régtől fogva — a váci egyházmegye egyik főesperességének adott (és ad ma is) nevet a város. Temploma a várban, a mai Vártemplom közelében állhatott.

A Tisza Szálló alapjainak ásásakor XIII. századi körmeneti keresztet, továbbá díszes, erős koporsóvasalást találtak. (Ekkor még a temetők a templomok mellett voltak.) A török kori metszetek itt is templomot ábrázolnak, így valószínűsíthetjük, hogy a tatárjárás évszázadában már állt a város második temploma, mely a török megszállás idején pusztult el. A várbéli templomot a törökök mecsetté alakították át, minaretet építettek mellé, így a mohamedán vallásgyakorlat színteréül szolgált.

1561-től 1563-ig a vár börtönében sínylődött más magyar rabtársaival együtt Szegedi Kis István, a neves kálvinista prédikátor. Amikor a szolnoki magyarok hírét vették, hogy milyen nagy tudású foglya van a várnak, addig könyörögtek a bégnél, amíg Mahmud megengedte, hogy — nehéz bilincsekkel a lábán — kijárjon a városba hitrokonaihoz. Korió Péter révész még azt is elérte, hogy Szegedi az ő házában prédikálhasson, az egész napot nála tölthesse, és csak estétől reggelig kelljen a börtönben lennie. A katolikusokat — állandó lelkipásztor híján — a Szeged és Gyöngyös ferences kolostorában élő szerzetesek gondozták.

1686-ban, a törököket kiverő sereggel érkezett Leiterer Bernardin ferences tábori lelkész, aki a városban maradt. A következő évben rendelték ide Somodi Bernardint vezető lelkésznek, valamint Preitschopf  Jeromost a német katonák lelkészéül. A törökök épen hagyták itt a vártemplomot, de a felszabadulásért való hálaadó szentmisét rögtönzött oltáron kellett bemutatnia Leiterer Bernardin atyának.

A nyugodt fejlődést a Rákóczi-szabadságharc eseményei szakították meg. 1703-ban a kurucok foglalták el a várat, elrabolva, vagy megsemmisítve a templom és a szerzetház berendezését. Rákóczi — tudomást szerezve erről — elrendelte az elvitt javak visszaadását, s kárpótlásul egy ezüst kelyhet adott a barátoknak. (Ez utóbbit — a Historia Domus feljegyzése szerint — Kámánházi László váci püspök az 1810. évi bérmálás alkalmával elkérte a váci egyházmegyei gyűjtemény számára.) A ferencesek híveik között maradtak, s vezették az anyakönyveket is.

Érdekesség, hogy a katolikus vallású fejedelem idejében nyílott alkalom a református közösség kialakulására. Csiszár István és Seres György, Rákóczi két vámtisztje hozott lelkészt a várba Tunyogi József személyében. Számára kijelöltetett “lakásra való alkalmatosságul az várban az víz-kapun alól levő sorházak közül a második ház, holott is alkalmas ideig az isteni-cultus celebráltatott” — jegyezte fel Seres György harmincados. Később a várkapun kívül, a városban adtak helyet “parochialis residenciának”, míg “az istentiszteletnek naponként leendő véghezvitelére ugyanazon háznak szomszédságában levő házat”.

1706-ban, a császári seregek közeledtekor kiürült a város, ahová csak 1710-től kezdtek hazaszállingózni lakói. Dirrer Althen Ferenc várparancsnok akkor még nem engedte vissza a szerzeteseket a várba, így a város szélén telepedtek le, ahol vesszőfonadékból, sárból, nádból templomocskát, deszkákból cellákat építettek. Később “a’ Község a’ régen óhajtott békességnek el-nyeréséért az 1717-ben újra be-fedetett várbéli templomba járt hálálkodni, és ájtatoskodni, a’ mit azonban ott nem sokáig gyakorolhatott, mert a’ hívek száma naponként szaporodván az erősségben lévő hajdani Török Moschea (Metset) kicsinysége mellett a Tisza parton alá felé terülő új-várostól félre is esvén az Előljáróknak egy másik, a’ régi körül bástyázott városon kívül fel-emelendő egy-házról kelle gondoskodni, mellynek talp kövét nem sokára megvetette, a’ helybéli Só-háznál pénzszedői hivatalt viselő Besditzky Ignátz, a’ ki a’ Tisza parton Nagy Asszonyunk tiszteletére egy kápolnát úgy állított fel, hogy azt idővel egy nagyobb templomnak derekához lehetne foglalni” — írta Gorove László a Tudományos Gyűjtemény 1821. évi egyik füzetében. A szerzetesek a kápolna mellett telepedtek meg faházakban. “Azon közben mind inkább-inkább többülvén a’ lakosok, kik már az új Kápolnába se férnek vala, az Isten házának megtágítását megént szükségessé tették, a’ mi nem sokára végbe ment, mert már 1736-ik esztendőben a’ mostani templomnak dereka Vörös Ilona magtalan özvegy Sós tisztné segedelmező nagy lelkűségéből emelkedni kezdett, mellyhez hozzá adatott 1754-ben a Sanctuárium a’ mái nap is felette álló toronnyal együtt, mert szűk léte miatt a’ Kápolnát szent hellyé változtatni nem vala képes.” 1729-ben elkezdték a kolostor építését, mely 1752-ben fejeződött be, de egy részébe már 1933-ban beköltöztek a barátok. 1753-tól a templom a Szentháromság oltalma alatt áll. Szentháromság templom (és plébánia) a hivatalos neve, de nevezik ferences-, belvárosi- vagy nagytemplomnak is.

A város határában Sarlós Boldogasszony kápolnát építtetett egy Kilian nevű “kegyes német” Leslie Vilmos váci püspök 1717. október 12-én kelt engedélyével. Az egykori puskapormalom dombján álló kápolnát 1799-ben újjáépítették a város közköltségén. Sokáig ezt az évet tartották az építés idejének. Ekkor öntötték harangját is, melyet csak 1814-ben szenteltek fel. Oltárképét egy gyöngyösi festővel készíttette el Lendvay Mátyás szolnoki főbíró. (Jelenleg az 1955-ben, Hubay Gyula által festett másolat áll az oltáron, míg az eredeti kép helye ismeretlen.) Ma már a róla elnevezett Partoskápolna nevű városrész veszi körül.

1733-ban, a “dög-halálnak meg-szűnése utánn, az attól való megszabadulás emlékezetére építtetett távul a’ külső várostól az Elűljáróság által Xavérius Szent Ferentznek, mint a’ Pestis ellen való különös Pártfogónak tiszteletére egy mai napig is meg-lévő Kápolna”. Korunkban természetesen lakóházak között, az Ady Endre és a Kápolna utcák kereszteződésénél áll a templomocska. Azt, hogy mily nagy veszélyt jelentett akkor ez a járványos betegség, bizonyítja, hogy a Versegi János — Verseghy Ferenc édesapja — által tizenhat évvel később, a városháza közelében emeltetett kápolna oltalmazójául Szent Rókust, a pestises betegek másik gyámolítóját választották. A kápolna “olyan kicsiny, hogy alig tudja befogadni a papot és a ministránsokat” — olvasható az 1777. évi Canonica Visitatio (egyházlátogatási jegyzőkönyv) lapjain. 1776-ban Tresser Lipót, a Fehérló fogadó bérlője renováltatta, majd II. József, a kicsinyessége miatt sekrestyésnek gúnyolt császár által 1789. május 6-án kiküldött bizottság lebontásra ítélte.

Egy városrész névadójává vált a Szent János kápolna is, melyet 1773-ban építettek, s a mai dohánybeváltó és a vágóhíd között, a Tisza partján állt. Lehnhardt Sámuel 1820-as években készült rézmetszetéről a kápolna helyét és formáját is ismerjük. A Tisza árja 1860-ban mosta alá, s 1861-ben bontották le maradványait. 1885-ben még utalt rá az egykor mellette állott "téglaházi kereszt”.

Az ismét fellendülő hitélet tárgyi jelei mellett egyebekről is szólhatunk. Az 1698-ban alakult Kordások Társulatának 1740-ig 336 tagja volt. E ferences harmadrendben a legegyszerűbb emberekkel együtt tevékenykedett Király Katalin, a “szolnoki labanc kapitány” özvegye, vagy Mária Anna Comitissa Dilleriana grófnő, a várparancsnok leánya is. 1730-ban megalakult a “Szentháromságról nevezett testvérület”, 1730-ban a Kármelhegyi Boldogasszony Társulat, 1769-ben a Hitelemző Testvérület, mely a népet különféle csoportokba osztotta, hogy hatásosabb legyen a hitelemzés.

A kor vallásos életének meghatározó és egyben leglátványosabb elemét jelentik a több ezer főt megmozgató körmenetek. Az útvonalat a város tanácsa is jegyzőkönyvben rögzítette: “A Nagy processio a Nagy templombul megindul a Só házak előtt a Vár béli Kápolnába … onnan visszaindul és folytatódik a Város Háza előtt vivő Nagy Ország úton a Xavérius Szent Ferentz  Kápolnájába, onnand ismét … a várost körül kerülve a Nagy Tizedi Szérős kertek és Vásár állás mellett a Tégla háznál lévő Szent János kápolnájába, onnan végre a Tisza parton a Nagy Templomba visszatér...” Sáros időben a körmenet útvonalát lerövidítették. Sokat adtak a körmenetek fegyelmére és áhitatára is. Egy 1827. évi végzés előírta azt is, hogy “a Tanács tagjai ne szétoszolva a nép között, hanem párban a kántor előtt sorban és a hivatalba esett beiktatás ideje és a táblánál való ülésük szerint” vegyenek részt a körmeneteken.

A körmenetekben a céhek is részt vettek. 1822-ben az alábbi sorrendet állapították meg maguk számára: “1. légyen a Bets. Szabó Czéh”, 2. a “Bets. Kováts Czéh” 3. a Csizmadia Czéh, 4. a Szijjártó és Varga Czéh, 5. a Szüts Czéh, 6. a Takáts Czéh, 7. a “Keőmíves, Áts, Asztalos, Pintér és Üveges Czéh”, 8. a Molnár, 9. a Halász Czéh. A céhek emlékét több oltár őrzi a ferences templomban: a legtekintélyesebb céh, a szabóké által 1752-ben állíttatott Szent Antal oltárának címerében ollót, tűt, vasalót láthatunk; a csizmadiák által kilencven évvel később állíttatott Szent István oltár címerpajzsában két oroszlán csizmát tart.

Francois-Xavier de Feller, belga jezsuita az 1767. év tavaszán különös nagyheti szertartást látott Szolnokon: a Pilátus-verést. Férfiak és nők verték, pofozták, ostorozták magukat, a gyermekek pedig a földet döngették, óriási zajt okozva. Hasonlót írt le Vörös István gimnáziumi tanár az 1920-as években: “Régi időből eredhet ama szolnoki szokás, amit nagyhét végén tapasztalhat itt az idegen. A gyermeksereg kolompot zörget, csengőt ráz és karikás-ostorral csattog-pattog utcahosszat. Már aszerint, hogy kinek melyik eszköz akadt a kezébe. Kora reggeltől késő estig tart ez a koncert. Szól pedig ez a zörgés, csöngés, pattogás a Jézuskának, akit mindenfelé keresnek. Kérdezősködésre a bennszülöttek csak azt felelik, hogy »keresik a Jézust« a gyerekek.”

A nagyböjtöt szigorúan betartották. Csak halat fogyasztottak, más húsfélét nem. Ennek azonban az volt a feltétele, hogy legyen elég hal, s azt a szegényebbek is meg tudják vásárolni. Ezért a “betsületes tanács” 1801. február 25-én az alábbi rendeletet hozta: “A Publicum javára tekintvén, hogy ezen böjti napokban hal nélkül ne szűkölködjön, a halászok között oly rendelés tétetett, hogy minden Compania négy-négy napon possideálja a hal-piacot. Nagyobb pontyokat, csukát és harcsát 4 kr., az apróbbak pontyát pedig 3 kr. áron adhatják.”

Az erkölcsök szigorúságára egy 1777. évben kelt, öt ferencrendi atya aláírásával nyomatékosított döntés vet fényt. Ebből megállapítható, hogy egy Király Anna nevű özvegy bűnös viszonyt folytatott Szabados Józseffel. Az ifjú nem akarta feleségül venni az özvegyet, mert meggyőződött, hogy az Zidó Ferenc juhásszal is vétkezett. Az atyák kötelezték Szabados Józsefet, hogy a születendő gyermek eltartására tegyen le a bíró kezébe 30 rajnai forintot, a botrányért pedig a következő vasárnapi istentisztelet után 40 korbácsütést kapjon. Király György és Tóth Ilona, az özvegy bűnét fél éven keresztül elnéző, sőt pártoló szülei húsz korbácsütést tűrjenek el ugyanott, ugyanakkor, példaképpen a többi szülőknek, hogy jobban vigyázzanak gyermekeikre, és elijesztésül a tabániaknak, akik az ilyen vétkes viszonyokról gyanúsak. A vétkes Király Annát szülés után nem avathatták, hanem három egymás után következő vasár- és ünnepnapon a templom előtt kellett állnia a bábával a nagymise idején.

1739. március 12-én tűz támadt Bozsó István kertjében. Leégett a város, vele a Tisza-híd, sőt még a folyón lévő szálfák is. "Ádázabbat a város aligha élt" — jegyezte fel a korabeli krónikás. Csak a ferencesek rendháza és temploma, meg a mellette fekvő temető élte túl a pusztítást, mert akkor még kívül estek a lakott területtől. Ezt a temetőt 1770-ben lezárták, 1850-ben sétateret létesítettek a helyén, majd 1913-ban felépítették a mai Belvárosi Általános Iskola épületét. 1760-ban már megnyitották a mai Gábor Áron tér helyén az újabb sírkertet, de 1786-ra ez is megtelt, a város is terjeszkedett. Ekkor jelöltek ki a jelenlegi temető város felőli sarkán egy földdarabot. A későbbiekben ezt nagyobbították, időnként lezárva, majd újra megnyitva egy-egy részét. Mellette kaptak helyet a később megjelenő más felekezetek is. Történtek kísérletek a Liget utca környékén, a rékasi határban, Szandaszöllősön, Alcsiban is temetkezési hely létesítésére, de ezek különféle okokból sikertelennek bizonyultak. Alcsiban 1951-ben kisajátítási terv, 1959-ben és 1973-ban teljes tervdokumentáció készült egy köztemető létesítésére, mely mégsem valósult meg, s ma már csak a többszáz méternyi kerítéspár emlékeztet a kísérletre. Így alakult ki az a kivételesnek nevezhető állapot, hogy a városban csak felekezeti temetők vannak — a katolikus temető látja el a köztemető feladatait —, egy kivételével azok is egymás mellett terülnek el.

Bél Mátyás 1730-ban Szolnokon járt, s ezt írta: “A lakosság magyar, de keveredett németekkel és tótokkal… a katolikuson kívül más vallást nem tűrnek meg.” 1785-ben 5.794 római katolikus mellett 13 görögkeleti és 23 protestáns lakója volt a városnak. Karácsonyi János, a kiváló egyháztörténész megállapítása, miszerint “nem volt földesúr, a lakosság katolikus maradt”, itt is érvényes azzal a különbséggel, hogy Szolnok ura a kamara volt, mely a katolikusokat részesítette előnyben. Másik tényező a ferencesek jelenléte. A néppel lelki közelségben élő barátok erdélyi kolostorai (Csíksomlyó, Mikháza, Esztelnek) környékén kis katolikus szigetek alakultak ki, melyeket “szentföld”-nek is neveznek. A jászok katolikus hitben való maradásában is jelentős szerepet játszottak a ferencesek.

A felekezeti arányok nagyon lassan változtak. Csodával határos eseményt jelentett 1840-ben az első vegyes házasság Szabó Mihály református vallású debreceni ács és Vincze Rozália római katolikus szolnoki lakos között. (Hasonló feltűnést keltett 1895-ben az első polgári házasságkötés, majd 1906-ban az első világi temetés.) Csak a megyeszékhellyé válással indult el nagyobb arányváltozás. 1930-ban már 32.476 római katolikus, 115 görög katolikus, 13.499 református, 440 evangélikus, 70 görögkeleti, 2.098 izraelita felekezethez tartozó, valamint 66 egyéb, illetve felekezeten kívüli lakója volt a városnak.

A XIX. században kevesebb katolikus templom épült. A várbéli templomot, “a’ valahai Török Moschea”-t, mely “nagy részébe faragott kövekből volt öszve rakva, a’ Tiszára néző oldalán több repedéseket szenvedvén a’ folyó felé kidűlni készült, mely miatt több ízben betsukva állott”, 1821-ben lebontották. 1824. október 31-én szentelték fel Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére a mai templomot. A szép klasszicista épület az 1848-49. évi szabadságharc során nem szenvedett komoly sérülést, ám 1919-ben súlyos belövéseket kapott, midőn a román hadsereg a Tisza túloldaláról ostromolta a várost. A hívek és az ipartelepek adományaiból megújított templomot 1922. szeptember 22-én szentelte újra a váci püspök, immár Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

A Tisza által alámosott Szent János kápolna közelében, a mai Csáklya és Pálfy János utca sarkán 1881-ben építették fel közadakozásból az új, szintén Nepomuki Szent János oltalma alá helyezett templomocskát. Az oltáron a védőszent szobra állt 1925-ig, mikor oltárképet kapott. A szobrot ekkor átfestették, s a kápolna mellett állították fel. Ernyőt is helyeztek fölé, mely addig a Mária utcai Mária-szobrot óvta. A romjaiban álló épületet 1966-ban lebontották.

1854-ben családi mauzolemot építtetett Szandapusztán lévő birtokán Vodianer Márton és Albert. A fölé emelt kápolnát Szabó Edmund szolnoki adminisztrátor szentelte fel a Szent Kereszt tiszteletére. Ezt a kicsiny kegyhelyet 1960 körül bontották le.

A Varga Katalin Gimnázium épülete 1856-ban épült törvényszék és börtön céljára. Ebben 1859-ben már kápolna volt Szent Péter apostol tiszteletére. A bíróság és a fogház költözése után 1936. karácsonyán szentelték fel az új börtönkápolnát, melyet a Legszentebb Üdvözítő oltalmába ajánlottak.