»Magyar stílusú házak
Az utóbbi években mozgalom indult meg, hegy a tetszetős és eredeti magyar stílusnak érvényt szerezzenek az építőművészetben is. A magyar stílusnak legszebb megnyilatkozásai közé tartoznak azok a házak, amelyeket az ősz Lechner Ödön, továbbá Jámbor [Lajos] és Komor [Marcell] műépítők alkottak. Az utóbbi két művész különösen érdekes terveket valósított meg a jászkunok ősi magyar fészkében, Szolnokon s ezek a házak követésre méltó példákul mutathatók be.«

Klaus Matthäi 1969-ben készült alkotását a Deutsche Fotothek tette közzé „Bauernmarkt von Szolnok” (~Szolnoki parasztpiac) címmel. Meglepő, hogy egy német művész rajza (címe szerint) Szolnokot ábrázolja, ám Matthäi szolnoki tartózkodásáról beszámolt a Szolnok Megyei Néplap 1969. augusztus 24-i száma: 

Klaus Matthäi, Zwickauban élő fiatal grafikus augusztus 8-án érkezett Magyarországra. Négy napot Budapesten töltött, múzeumokat, kiállításokat látogatott. Négy nap után Szolnokra jött.
– A pusztát kerestem – mondja – azért akartam az Alföldre jönni. Szolnokot ajánlották. Pusztát ugyan nem találtam, legalábbis nem olyat, amilyet elképzeltem, de az itteni művészek kalauzoltak Palotásra és Nagykörűbe, ahol rengeteg rajzot készítettem.
A rajzok többsége villámgyorsan fölvázolt portré. — Svájcisapkás munkások, kalapjukat a szemükbe húzó parasztemberek, öregasszonyok, széles mosolyú cigánygyerekek.
A Magyarországon készített százhúsz rajz egy részét a művész pénteken este a művésztelep kollektív műtermében bemutatta szolnoki kollégáinak és a megjelent érdeklődőknek.«

Így abban (szinte) biztosak lehetünk, hogy a kép Szolnok környékén készült, de hogy pontosan hol, az kérdéses.

»Számos ... anekdota őrzi Orbán Balázs emlékét az utókor számára, a legszebb azonban az a már szinte legendává magasztosult história, amely sok-sok évtizeddel ezelőtt történt a szolnoki indóháznál...
A mindig zsinóros magyar ruhát és mentét viselő, őszülőhajú Orbán Balázs egy kis zsák arannyal váratlanul betért a szolnoki járásbírósághoz, tömören előadva, hogy errefelé jártában a szolnoki indóháznál találta ezt a néhány száz darab különféle arany pénzt és érmét tartalmazó zacskót. Az ámuló hivatalnok előtt végül is kijelentette, hogy ezt az értékes zsákocskát bírói letétbe szeretné helyezni, azzal a szigorú feltétellel, ha záros határidő alatt nem jelentkezik a tulajdonosa, akkor a zsák egész tartalmát az erdélyi magyarságnak ezidőtájt alakuló közművelődési egyesülete kapja meg tulajdonul.
Így szólt a legenda, s talán mondanom sem kell, hogy a kitűzött határidő már réges-régen lejárt, de a zsák aranyért nem jelentkezett soha senki sem. Istenem, hogy is jelentkezett volna bárki is, amikor egész messze székelyföld azt suttogta könnyes szemekkel, hogy ez a kis arannyal telt zacskó magáé Orbán Balázsé volt, aki nagy-nagy szerénységében így akart névtelenül áldozni mindennél jobban szeretett Erdélyének, a székelyeknek...« – írta Dr. báró Nyáry Pál a Régi világ című, 1941-ben (Bp.) kiadott könyvében.

Ezt a történetet tekinthetnénk pusztán anekdotának, ha nem igazolná (részben) a korabeli helyi sajtó. A Szolnoki Híradó ugyanis 1886. június 27-én ezt a hírt közölte: »Orbán Balázs országgyűlési képviselő a napokban Erdélybe utazván, a szolnoki állomáson várta a vonat elindulását. A perronon az esti szürkületben sétálván, valami megpendült lábai alatt. Felveszi, hát egy rongyba kötve 200 drb. új veretű magyar arany. Az értékes lelet a rendőrségnél van letéve, de mindeddig nem jelentkezett érte senki.« Így már tudjuk, hogy hány aranyat tartalmazott a „zacskó”, valamennyire pontosítottuk a megtalálás (?) időpontját. Csak az a kérdés, hogy mi lett az aranyak sorsa?