Megrendítő esemény folyt le egy 1905 júliusi délelőttön a Tisza-hídon és környékén sétáló szolnokiak szeme előtt.
Adler Dávid szolnoki lakos Terike nevű 9 éves és Mariska nevű 7 éves kislánya a Móric-ligetben, a mai Tiszaligetben játszadozott. Eközben egyikük megszomjazott, és hogy szomját oltsa, a Tiszán lévő tutajok egyikére ment vizet inni. A tákolmány nedves volt, a leányka megcsúszott és a vízbe esett. Testvére sietett segítségére, kihúzni azonban nem tudta, mert vergődő húga őt is a vízbe rántotta. A leánykák haláltusája rettenetes látványt nyújtott. Már-már bekövetkezni látszott a borzasztó katasztrófa, midőn egy derék baka a veszedelem színhelyére rohant, és öltözékestől a vízbe ugrott. Nagy küzdelemben, saját életének veszélyeztetésével — hiszen úszni sem tudott — mindkét leányt kimentette. Ekkor már nagy volt a csődület, s midőn vitéz katonánk a gyermekekkel együtt kievickélt a vízből, óriási ovációban részesítette örömében a közönség úgy, hogy bakánkat — kiről később kiderült, hogy Hajcsár Dániel, a 68. gyalogezred egyik bátor, vitéz közkatonája — majdnem szétszedték.
Az esetnek az Arany Lakat étterem vendégeit mulattató cigányzenekar is szemtanúja volt. Elismeréssel adózott a bátor vitéznek, s hogy ezt megfelelő nyomatékkal fejezze ki, hirtelen egy indulóra gyújtott. Vitéz hadfink — a helyzet komolyságának hatása alatt — tiltakozott a zeneszó ellen, de a banda nem tágított, és a kitüntetésre, jutalmazásra érdemes katonát nótaszó mellett kísérte végig a hídon.

[A Józsa Gyuri-történetek] első lejegyzője s irodalmi formába öntője a Józsa Gyuri pátriájából, Tiszafüredről származó Bernát Gáspár volt (1810–1873), az a híres Bernát Gazsi, aki eredeti túlzásaival, hóbortos ötleteivel s elmés képtelenségeivel nemzedékeket nevettetett meg. Kortársaitól tudjuk, hogy együtt duhajkodott a magyar nábobbal, Józsa Gyurival, sokat forgott a szilvási gróf, Keglevich Miklós, társaságában, kenyeres pajtása volt a Both Páloknak és Papszász Lajosoknak, országos tréfáik, kalandos dolgaik részese és szemtanúja, a fakószekér-kenderhám dalnoka, s annak az időnek igazi gyermeke, amikor Magyarországon a kocsi oldalán bedűlő sár között a patriarkális életnek, a szűz magyar lélek nemességének annyi furcsa és eredeti virága termett. Jókait igen szerette. Ő szolgál­tatta neki nagyrészt azokat a régi Pestről szóló adatokat, amelyeket az Eppur si muove című regényében feldolgozott, s lapidáris hosszúkás betűivel diósgyőri papiros-szeletekre az ő kedvéért jegyezte le azokat a Józsa Gyuriádákat, amelyek akkor hangos kacajt fakasztottak, idők  múltával pedig művelődéstörténeti korképekké nemesedtek. Annyira tartósak voltak,  hogy néhányat közülök  Tóth  Béla is beillesztett A magyar  amekdotakincs-be. Az eredeti forrásokból  felkutatható teljes gyűjteményük azonban, — közel félszáz darab, — ha kiadásra kerülne, egy jó kötetet tenne ki.