AZ EZREDÉVI ÜNNEP TÖRTÉNELMI DÍSZMENETE Vágó Pál festőművész nagyszabású terve 1895–1896-ban — a Vasárnapi Újság korabeli tudósításai — |
|
K. P. AZ EZREDÉVI ÜNNEP TÖRTÉNELMI DÍSZMENETE (Vasárnapi Újság, 42. évf. 20. szám, 1895. május 19. p. 313–314.) Európában,
mai hazánkban való megtelepedésünk ezredik évfordulójának közelgő
megünneplése élénken foglalkoztat minden magyar lelket. Az államférfi
és az egyszerű polgár, a törvényhozás és a hatóságok, a tudós és a
művész, a kereskedő és az iparos — mind-mind azon van, azon fáradozik,
hogy ez a ritka nemzeti ünnep mennél fényesebben, dicsőbben sikerüljön
s a magyar állam nagyságához és méltóságához mennél illőbben menjen
véghez. Eddig úgy volt, hogy e
páratlan ünneplésnek a nagyszabásúan tervezett országos kiállítás lesz
a legragyogóbb részlete. S az e részben lett eddigi előkészületek
valóban már is annyit ígérnek, hogy előre is igen fényes lapra
számíthatunk a kiállítások történetében. De, amint a nagy idő
közeledik, egyre újabb meg újabb eszmék és tervek merülnek föl, melyek
közül különösen két nagy menetnek a terve olyan, hogy ha megvalósulnak,
eszmében és hatásban szintén diadalmas társai lesznek a kiállításnak. Az
egyik terv szerint egy nagyszabású történelmi díszmenet tartatnék, mely
jelképes alakokkal és csoportokkal hazánk és nemzetünk ezer éves
történetének legfontosabb és legfényesebb mozzanatait tüntetne föl
időrend szerint sorozott eleven képekben, egészen a jelen korig
terjedőleg. Ennek
a szép tervnek a mestere Vágó Pál jeles festőművészünk, ki beható
történelmi és művészeti tanulmányok alapján éppen oly hazafias
érzékkel, mint költői fölfogással válogatta össze tárgyának részleteit,
melyeket aztán vázlatilag rajzba is foglalt egy közel 60 méternyi
hosszú kartonon. Kiemeljük
a fölfogás költőiségét, mert a művész nem krónikás szárazsággal, hanem
eszményítve jeleníti meg az eseményeket és azok hőseit, de mégis úgy,
hogy a történeti igazságot semmiben sem hamisítja meg. S ebben annál
szerencsésebb, mert kivált legrégibb történeteinknek sok részlete és
jelenete van olyan, melyeket jobban tudunk elképzelni, mint tudományos
pontossággal megállapítani. A
sok időbe és fáradságba került jeles vázlatrajzok ez idő szerint Stróbl
szobrászunk műtermében vannak nem annyira ki, mint inkább fölállítva,
hol minden érdeklődő megtekintheti. Látogatják is sokan, és eddig még
senki sem jött el onnan a nélkül, hogy a megkapó vázlatok
megvalósítását melegen ne óhajtaná, ha a szerző és az ügyért rendkívül
lelkesedő Stróbl magyarázatait nem hallotta volna is. Wlassics Gyula
közoktatásügyi miniszter is tüzetesen megszemlélte a rajzokat s azok
sikerült volta iránti elismerését annak a nézetének kijelentésével
fejezte ki, hogy méltó lenne Vágónak e terveket teljesen (színezve)
kidolgoznia s aztán esetleg a kormány támogatásával sokszorosíttatni a
képeket az iskolák számára, mert ezek hatalmas segédeszközökül
szolgálhatnának a magyar nemzet történetének tanításánál. Vágót
a nagyszerű menetté alakítandó jelenetek kiválogatásánál és
csoportosításánál olyas költői ihlet vezette, mint Debreczeni Mártont,
mikor »A kióvi csata« czímű hőskölteménye XIII. énekében Ormuzd
eszközlésével az elszenderült Árpád előtt álmában népe jövendőjének
főbb eseményeit elvonultatja. Csakhogy Vágó éber, nyitott szemek előtt
kívánja az ő káprázatos csoportjait elvonultatni, hogy művészetileg
gyönyörködtesse és hazafias lelkesedésre tüzelje a szemlélőket. A
pompás menet tervét maga Vágó egy terjedelmes magyarázó emlékiratba
foglalta s az ünneprendező bizottságnak felülvizsgálás és elfogadás
végett már be is nyújtotta. Bizton remélhető, hogy emlékiratával csak
fokozza azt az általános érdeklődést, melyet eddig a sajtón és a
művészi körökön kívül az irányadó tekintélyek is tanúsítanak a terv
iránt. E vázlatrajzokról, habár szintén csak vázlatosan, a következőkben értesítjük olvasóinkat. A
menetet, melyben mintegy 3000 s történeti hűségű jelmezekbe öltözött
személy venne részt, egy öt lótól vont hatalmas diadalkocsi nyitja meg.
A kocsin a Haza nemtője ül allegóriai alakoktól környezve. Előtte lovas
kürtösök haladnak, mögötte pedig nemzeti zászlókat vivő néptömeg közt
két marczona lovas egy lándzsanyelekre tűzött diadalívet visz, melynek
előlapjára nagy betűkkel ez van írva: EZER ÉV. E csoport után halad
pompás lován Árpád s ő utána a hét vezér ugyancsak lóháton, egy csapat
ázsiai harczostól kísérve, mely diadalmámortól zajong. Azután
következik a mai hazába bevonulást jelképező s ökröktől vont kocsi,
melyen honfoglaló őseink iparának jelzéséül egy rögtönzött műhelyen a
kardcsiszárok fegyvereket kovácsolnak; míg a kocsi mellett és után
gazdasági állatok, cselédek és kürtösök haladnak. Ezt a képet követi az
áldozatra vezetett fehér ló pompás csoportja, mely előtt a főtáltos
halad gyalog, kivont áldozó-kardot tartva kezében, a ló után pedig egy
csapat közönséges táltos és gyula az ősi (párszi) vallás
szertartásaihoz való jelvényekkel. Eddig tart az ősvallás kora.Következik
a keresztény-kor. Az új vallás fölvételének s meghonosodásának
jelképezésére elől szerzetesek és egyéb papok csoportja, majd kürtösök,
egy térítő magasra tartott kereszttel s egyházi zászlókat tartó lovasok
haladnak, kiket egy sereg éneklő apácza követ, közbül Szűz Máriának, az
ország védasszonyának, életnagyságú s virágokkal koszorúzott szobrát
víve. Erre következik egy még
népesebb és nagy hatású csoportban egy pompás, hatosfogatú díszszekér,
melynek közepén nagy méltósággal ül trónján Szent István, előtte a
ragyogó szent korona és a kereszténység jelvényei. A fogat előtt
zászlós és kürtös lovasok haladnak, míg körülte és utána az új hitre
tért magyarok ájtatos, gyalog csoportja halad, melyet az akkor
szervezett vármegyék tarka bandériuma és István korabeli vértes
lovasság csapata követ. Ez után
újabb csoportban gyalog és lóháton lépdelő harczosok nagy csapata Szent
László kimagasló lovas szobrával s az általa alapított templomok egy
nagy alakú mintájával halad, kísérve egy lóháton ülő püspöktől és főúri
lovagoktól, kik után Könyves Kálmán csoportja lépdel s bezárja az
Árpádok korát. Az Anjouk korát
Nagy Lajos fényes udvara mutatja be. Elöl halad maga Nagy Lajos,
hátrább egymás után leányai, Mária és Hedvig, mind lóháton s fényes
kísérettel. A király az ország nagyjaitól kísérve vadászatról tér haza.
Utánuk zöld gallyakon és paraszt szekereken a dús vadászzsákmányt
(bölényt, vaddisznót, szarvast, stb.) szállítják. Erre
a Hunyadiak kora varázslódik szemeink elé két csoportban. Az elsőben
Hunyadi János egy törökverő csatából tér haza Kapisztrán Jánossal s
tömérdek hadi zsákmánnyal, melyben láthatók: egy elfogott vezéri hárem,
bilincsre vert török foglyok, lófarkas zászlók, egy vezéri sátor, török
ágyúk, stb. A másik, szintén igen megkapó csoportban diadalkocsin
érkezik Mátyás király, előtte kürtös lovasok, körötte udvari tudósai,
utána Kinizsy Pál, Báthory István, stb. a »fekete sereg« egy mozgalmas
csapatával s az osztrákok, lengyelek és törökök ellen vívott győzelmes
harczok diadaljeleivel. E remekül
gondolt és rajzolt csoport után Erdély fénykorából Bethlen Gábor
udvarának bemutatása következik magyar és török főurakkal a köztük levő
barátság jellemzésére, s egy lovak által vitt akkori divatú
gyaloghintóval, melyben előkelő hölgyek ülnek. Ennek a csoportnak is
népes kísérete van. Most következik
a Habsburg-ház uralkodásának kora. Ebben első kép a Lothringeni Károly
herczeg, Buda visszavételének hőse, és Savoyai Eugén, a zentai győző,
érdekes csoportja azonkori parókás, hajporos vértesekkel, kik után II.
Rákóczy Ferencz következik lóháton, hű kurucz vitézeitől környezve és
kisérve. Odább lóháton a délczeg Mária Terézia tartja bevonulását
Pozsonyba. Előtte pompás öltözetű parókás magyar testőrsége, utána
pedig aranyos rokokó udvari hintó következik, a melyben trónjának
örököse, a gyermek József ül dajkája ölében. A csoportot az örvendező
nép ujjongó sokasága veszi körül. E
fényes kép után a napóleoni háborúk hőseinek ábrázolásául egy csapat
Simonyi-huszár következik, alkalmas átmenetül az 1848-iki jelenetekhez,
minők a márczius 15-diki események egyes részletei: a sajtó-szabadság
kihirdetése, az ifjúságtól vállra emelt Petőfi szavalása, aztán pedig a
verbuválás, melynek népies képét egy roppant nagy szekérre helyezett
vásári Laczi-konyha s tánczoló újonczok, verbunkosok és nép alkotják. E
vidám és zajos jelenet után egy honvédhuszárcsapat következik. Utolsó
és szintén igen jól gondolt kép az 1867-iki kiegyezést ábrázoló nagy és
fényes jelenet, melyben egy pompás, kupolás diadalkocsi ő felségök, a
király és királyné szobrait viszi. A kupolán korona, a kocsin a királyi
pár erényeit jelképesen ábrázoló szebbnél szebb hölgyek. A kocsi előtt
a főváros hatósága és díszruhás nemesség halad. A kocsira vannak
illesztve Deák Ferencz és az 1867-iki magyar miniszterium tagjainak
arczképei; körülte s utána díszruhás főnemesség paripákon, polgárság,
egyetemi ifjúság és ujjongó nép nagy számmal. Ez
a valóban káprázatos nagy menet a budai Vérmezőről indulna ki s a
lánczhídon és az Andrássy-úton végig haladna a Városligetbe, a
kiállítás területére, hol befejezésül egy zárt téren Mátyás korabeli
lovagjáték tartatnék, melynél egy külön fejedelmi páholyban, mint
nézőket, Mátyás király és neje alakjait lehetne látni. A
haladó menetet ő felségöknek, a királyi párnak is bemutatnák oly módon,
hogy az Andrássy-út közepe táján a vajdahunyadi vár híres erkélyének a
mintájára állítanának föl egy díszpáholyt a királyi család számára, míg
velők átellenben egy félkör-alakú hatalmas emelvény padjain az
országgyűlés két házának tagjaitól környezve a kormány és egyéb
méltóságok foglalnának helyet. A
menet rendezése a nagyszerűséghez képest valószínűleg nem kerülne
túlságos költségbe, mert bízvást föl lehet tenni, hogy a kellő
személyzet legnagyobb része önként ajánlkozókból telnék ki, még pedig
olyanokból, a kik a szükséges jelmezekkel, fegyverekkel s egyéb
kellékekkel maguk látnák el magukat. A mi pedig egyébként előállítható
nem volna, azt vagy kölcsön kérnék a köz- és magángyűjteményekből, vagy
pedig másolatokban készíttetnék el azok után. A nagyszámú katonai
csoportok szervezhetése végett valóságos katonaságot kellene a
honvédségtől kölcsön kérni és begyakorolni, mint szintén korszerű
jelmezekkel és fegyverekkel is ellátni. A
mi a művészi dolgok előteremtését illeti, azokat művészeink legnagyobb
részt maguk állítanák, vagy állíttatnák elő, mert a Vágó tervét,
mondhatni, már is annyira magukénak tekintik s annyira lelkesednek
érte, hogy a közreműködésből szinte részt követelnek maguknak. Hogy
a körülmények mennyire lesznek kedvezők e kitűnő terv megvalósítására,
az ez idő szerint még biztosan nem tudható. De az előjelek már is
örvendetesen kedvezők. Mert a miniszter pártoló jóindulatán kivül az is
bizonyos, hogy az irányadó körök általában nagyon érdemesnek tartják
Vágó eszméjét a minden oldalú megfontolásra, annyival inkább, mert ez,
vagy egy ilyen szabású történelmi menet kétségkívül nagyban
hozzájárulna nemcsak az ünneplés fényéhez, hanem a kiállítás sikeréhez
is. Mi örömmel reméljük, hogy Vágó
Pál életre való terve csakugyan testet fog ölteni s messze fénylő és
sok időn át emlékezetes koronája lesz ezredévi örömünnepünknek. |
|
A történelmi díszmenet további "sorsát" ismertető híreket megtekintheti honlapom következő oldalán! |
Kezdőlap | Irományok |