Tücsök & Blogár - 012

 "Varjújárás" Szolnokon — 2012. dec. 8. 17:14 2012. dec. 20.

Varjak serege egy Konstantin utcai háztetőn és a levegőben

 II. Rákóczi Ferencet ábrázoló falfestmény Rákócziújfaluban 2012. dec. 13.


Szendrei Anita falfestményei Rákócziújfalu Faluházának falán.
(Bizonyára az ő alkotása a Mesevár Óvoda "címerképe" is.)

 A szolnoki POP együttes az Ifjúsági Magazinban  2012. dec. 6.
POP
Szolnokon a farsangi napok keretében beat-vetélkedőt rendeztek a megye legnépszerűbb együttesei. Az ezerforintos első díjat és a közönség díját a szolnoki Pop-együttes nyerte el. Egy esztendeje alakult a valóban teenager zenekar, hárman 18 évesek, és a zenekar korelnöke, egyben szólóénekese és gitárosa, Czifra István is csak 19. Idén érettségizik, négy éve tanul énekelni és – uram bocsá’ – jeles tanuló. A kísérőgitáros, Koncsek Ferenc az együttes zeneszerzője, ő is jó rendű, a basszusgitáros, Sidó Zoltán pedig kitűnő. Az együttes negyedik tagja, Kölüs Márton szakmát tanul, épületlakatos lesz.
Tavasszal Egerben elnyerték a középiskolások beat- vetélkedőjének egyetlen aranyérmét, ezt megfeszített nyári munka követte, a jobb és teljes felszerelés megszerzéséért. Október óta telt házak előtt játszanak a Pop klubban, amelynek a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Ház biztosított remek helyiséget. Műsorukon saját dalaikat játsszák, emellett megszólaltatják a világ legnépszerűbb együttesei által ismertté tett számokat is. Megjelenésükben emlékeztetnek a régi Beatles-együttesre. jóformán egyforma a hajuk, gomba módra fésülik, és egyforma ruhában lépnek fel.
Három számot adnak elő a Szolnok megyéről szóló másfélórás színes dokumentumfilmben, amelyet április 3-án mutattak be Szolnokon.
(A kép és a szöveg forrása: Ifjúsági Magazin, 1971.)
A Syrius, a Rákfogó és a Pop együttes 1972 nyári szolnoki koncertjéről lásd: A Syrius együttes Szolnokon

 A 110 éves Szolnoki Művésztelep 2012. dec. 6.

A SZOLNOKI MŰVÉSZTELEP nagyjelentőségű epizódja a mai Magyarországra törekvő művészi politikánknak. Tizenkét festő csekély évi bérért az alföld szívében kap kényelmes berendezett lakást és műtermet, a mely kétségen kívül kedvező alkalom a magyar lélek és tipus megismerésére. A festőművészeknek Szolnokon, a magyarság ebben a jellemzetes központjában való letelepedése a vallás- és közoktatásügyi miniszter és magának a városnak a segítségével történt. A miniszter és Lippich Gusztáv Jász-Nagy-Kun-Szolnok megyei főispán között megindult tárgyalásoknak eredménye az volt, hogy a miniszter évi 3000 korona hozzájárulást ajánlott meg, Szolnok város közönsége pedig a Tisza és a Zagyva folyók találkozásánál fekvő fennsíkon, a szolnoki régi vár helyén, egy 1787 -öl terület ingatlant ajándékozott a művészházak építéséhez. A főispán ezután megalakította a szolnoki művész-egyesületet, melynek 50 alapító, 170 rendes s 12 művész tagja van. A művészházak fölépítése céljából a közoktatásügyi miniszter a tervek elkészítésével Gyalus László építészt bízta meg, a ki 65 ezer korona költséggel a múlt év őszén munkába is vette az épületet. Tizenkét műtermével s ugyanannyi lakóházával most már készen áll a két művészház és azóta már művész lakói is beköltöztek falai közé. A belső berendezést, a bútorzatot szintén Gyalus tervei után készítették különböző asztalos cégek. Szobái eleganciájuk és célravalóságuk folytán számottevő példányai az ízléses magyar bútoriparnak.
 Magyar Iparművészet V/1., 1902. január, p. 22.

 Kerekesszékes kosárlabdázók Szolnokon 1988-ban 2012. nov. 29.
Számítanak a nézőkre – Tolókocsis kosárlabda
A Szolnoki Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete tolókocsis kosárlabdázói a ma megrendezésre kerülő NB I-es Olajbányász–Dombóvár férfi mérkőzés után bemutatkoznak a nyilvánosság előtt. Az ellenfél az ausztriai Salzburg csapata. A mérkőzés várható kezdési időpontja a tiszaligeti sportcsarnokban 19 óra. A több mint egy éve alakult egyesület egyetlen szakosztályaként a tolókocsis kosarasok. A szolnoki játékosok hatan vannak, így vendégjátékosok is részt vesznek a találkozón, akik a Budapesti Rodáta SE-ben sportolnak. A szombat esti mérkőzés résztvevői és szervezői szeretnék, ha a kosárlabdát kedvelő szolnoki közönség részvételével megtisztelné a találkozót.
(Szolnok Megyei Néplap, 1988. nov. 12.)
Szolnoki Roll SE – Salzburg (osztrák) 22:68 – Tiszaligeti Sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Szabados, Budai.
Roll SE: Legeza (2), Végi, Gál, Czibóka (6). Farkas (2). Csere: Ungvári, Csirke (2), Kósa, Kiss (10), Bohm. Edző: Acsay Attila.
Salzburg: Pfaller (20), Karl (22), Rausch (10), Klee (4). Wojnicka (4). Csere: Gruber (4), Riedlecker (4),  Seinberger. Edző: Walter Pfaller.
Szolnokon először rendeztek nemzetközi férfi tolókocsis kosárlabda-mérkőzést, és az NB I-es találkozó befejeztével sokan visszamaradtak, megnézni a ritka eseményt. A tolókocsis kosárlabda európai élmezőnyébe tartozó salzburgiak ízelítőt adtak a játék szépségeiből. A szolnokiak számára pedig jó hírverés volt, és soraikat várhatóan létszámban is segít majd bővíteni. A sportszerető közönség nagy elismeréssel nyugtázta a pályán látott produkciókat, amelyből Walter Pfaller játékosedző teljesítménye rendkívüli élményt nyújtott. A szolnokiak sok hasznos tapasztalatot szereztek... (Szolnok Megyei Néplap, 1988. nov. 14.)
A budapesti sportolókkal kiegészített szolnoki csapat

 In memoriam Szolnoki Cukorgyár (1912–2007) 2012. nov. 29.
"[...] nagyon sokszor megvádoltak, hogy 100 forintra mondtam a kenyeret. Kérem tisztelettel, a szolnoki cukorgyár igazgatója már mondja, hogy 100 forint lesz a fogyasztói ára, vagy megszűnik a magyar cukoripar — ez viszont tény. Mit is tettek ebben az időben? Leállították a gyárat, majd újraindították. Szolnokra irányvonatokon jön be folyékony, oldott állapotban a cukor. Ha megnézzük a külkereskedelmi és belkereskedelmi statisztikánkat, megdöbbentő, hogy az élelmiszerimportunk a privatizáció után sajnálatos módon mennyire növekszik. [...] Az a legmegdöbbentőbb, hogy az állítólagos rossz tulajdoni szerkezetben működő tőkeszegény magyar gyárak — amelyek öten vannak még, de már kínáljuk esetleg másnak is, Isten óvjon tőle bennünket! — azok nyereségesek és minden privatizált gyár csodálatos módon veszteséges. Ezt hívják egyébként tőkekivonásnak. [...]"
Dr. Kőrösi Imre független országgyűlési képviselő interpellációja, 1993. júl. 7.

Régebbi bejegyzések Kezdőlap Újabb bejegyzések