Neve és életrajza több lexikonban és aukciós adatbázisban szerepel, ám ezek a nyúlfarknyi közlések születési idejét és halálozási helyét is tévesen közlik. Szolnokon is alig ismert, pedig — mint az alábbiakból is látható — szülővárosától (is) többet érdemelne.

Illés Antal 1871. szeptember 1-én született a Mária utca egyik nádfedeles házában. A gimnázium hat osztályának elvégzése mellett Újházy Ferenc festőművésztől kapott leckéket. Ezután Budapestre ment, ahol a mintarajziskola és rajztanárképző akkor indult iparművészeti szakára iratkozott be. Ennek elvégzése után a tehetségét felismerő Szolnok város ösztöndíjával Münchenbe, majd Párizsba utazott, ahol a Julian Akadémián Bastien-Lepage tanítványa lett. Hazatérve figurális plein-air képeket festett s részt vett a Szalon és a Műcsarnok tárlatain. „Áldomás” című alkotásával szerepelt az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság kolozsvári kiállításán. Közben Nerfeld Ferenc jóvoltából elkészítette a szolnoki Vártemplom falképeit, s Vágó Pál munkatársa volt a jászapáti templom freskóinak festésénél. Képeket készített egri és belényesi templomokba, falfestményeket szolnoki magánházakba.

1908-ban egy barátja meghívására Amerikába utazott. Hamarosan megismerkedett a New York-i magyar egyesület vezetőivel, akik — értékelve emberi és művészi kvalitását — megbízták Taft alelnök, későbbi elnök arcképének megfestésével. Ő örömmel vállalta a megbízást. Az elnök is szívesen fogadta, s többször ült modellt a portréhoz Hof Springs-i nyaralójában. A kép jól sikerült, és az elnök hálából ajánlólevéllel látta el, és ezzel beutazta az Egyesült Államokat közben odaérkezett unokahúgával, Kindlovits Emiliával, Bihari Sándor festőművész özvegyével együtt.

Ezután Mexikóba ment. San Antonio-ban a cowboyok életét tanulmányozta, majd New-Mexico-ban, Haall milliomos birtokán dolgozott. A mexikói magyar konzul, Bánó Jenő biztatására s ajánlására jutott el a fővárosba, Mexico City-be, ahol gróf Hadik osztrák-magyar követ bemutatta Porfirio Diaz elnöknek, akiről szintén portrét készített. Egy hazai lap híre szerint Diaz tanult valamennyit magyarul Illés kedvéért, s nyelvünkön beszélgettek. A „The Mexico Daily Record” című lap terjedelmes, illusztrált cikkben mutatta be a magyar festőt. Bihari Sándorné részletesen beszámolt közös útjukról: Útleírás Mexicóból.

A Művészet című szaklap 1911. évi cikkéből tudjuk, hogy ellátogatott Mexikó legfestőibb népének földjére, Tehuantepek-re, s hosszabb időt töltött a mascalero indiánok között: „Itt készített dolgainak egyik érdekessége az is, hogy erről a népről s földről európai festő még nem csinált képet. Mintegy háromszázötven stúdiummal hazaérkezve, a múlt év szeptemberétől dolgozott Szolnokon, egy nagy kollekció tervén, amelyet Európa nagyvárosaiban akart végigvinni. Képeinek néprajzi érdekessége az ethnografiai szakkörök, különböző múzeumok figyelmét is magára vonta, többek közt a magyar etnográfiai múzeum igazgatója, Seemayer Vilibald is kiválasztott mexikói dolgai közül egy nagyobb kollekciót.”

Terveit azonban nem valósíthatta meg: 1911. július 23-án egy utcai baleset törte derékba életét. Koporsóját művésztársai vették körül a szolnoki temetőben. Az Országos Magyar Művészeti Társulat, a Magyar Képzőművészek Egyesülete s a szolnoki művésztelep tagjai helyezték el a részvét koszorúit. A társulat és a művésztársak nevében Vidovszky Béla festőművész, a Szolnoki Művészegyesület részéről ifjú Gonda Béla búcsúztatta a szerencsétlen véget ért művészt, „kit idegen világrészekben való hosszas bolyongás után ide megtérve, legszebb reményeinek küszöbén ért el balvégzete”.

Művei szétszóródtak. Vártemplom-beli falfestménye megsemmisült 1919-ben, amikor román ágyúzás döntötte romba a templomot. A Damjanich János Múzeum azonban őrzi néhány alkotását — többek között az életnagyságú Lengyel Antal-portrét. Az aukciókon is felbukkan időnként egy-egy alkotása.