1892. január
11-én született Szolnokon, ahol 1919-ig élt. Ekkor költözött el férjével,
Joanovics Auréllal előbb Aknaszlatinára, majd Beregszászra, ahol
1968. december 23-án hunyt el. Végzettségét tekintve óvónő volt.
A kárpátaljai városban kezdte el
önéletrajza írását „ Emlékiratok” címmel, melyet „ Fiaim” címmel
folytatott. Veres Péter közvetítésével kapcsolatba került Németh
Lászlóval, aki 1943 májusában meglátogatta otthonában: „ Ötven-egynéhány
éves, méhrákja s két végzett fia van; félig süket. Gyönyörű szemek; egy
artemiszi őzszépség romjai; körülötte gyönyörű kert, egy szocialista
tanítóférj és sok ifjúság; a beregszászi diákok legjobbjai gyűltek oda
aznap a kertjébe.” Emlékiratát — melynek kiadását erőteljesen
szorgalmazta Németh László — így méltatta az író: „a legértékesebb
dokumentumok egyike az 1918–43 közé eső esztendőkről (emigráció,
megszállott területek szocializmusa, asszonysors); s a stílusa is
tiszta, éppúgy, mint őmaga. Nem tudok belenyugodni, hogy ez a
történelmi érték ővele együtt megsemmisüljön.” A „ rejtélyes S. M.”
sorsa Németh László egyik regényének utolsó fejezeteire is hatott: „ az
Iszonyt részben őmiatta nem tudom folytatni: az élet megírta jobban”.
Sóskúti
Margit írásai szerencsére ránk maradtak. A Petőfi Irodalmi Múzeum,
illetve városunkban élő unokái őrzik őket. Számunkra különösen az
„Emlékiratok”, a „Fiaim” és a „Kerteim” című elbeszélés-gyűjteménye fontos, hiszen
ezek tartalmazzák a nyolcvan-száztíz évvel ezelőtti Szolnokon átélt
élmények leírását. Sok fontos tudnivaló és érdekesség részeseivé tenne
bennünket az a kiadó, mely vállalná közzétételüket.
|
